Kultúra, oktatásAsszonyi tárgyak: változó forma, örök tartalom

2017. április 21., péntek
 
Asszonyi tárgyak: változó forma, örök tartalom

Április 23-án tárlatvezetés segítségével ismerkedhetnek az érdeklődők a női életet végigkísérő tárgyakból látható tárlattal a Tornyai János Múzeumban.

 

 

 

 

 

 

Terendi Viktória néprajzkutató-muzeológus vasárnap 11 órától tárlatvezetéssel mutatja be a kiállítást

Az Asszonyi tárgyak: változó forma, örök tartalom alcímet viselő kiállítás bepillantást enged a 19-20. század leányai, családanyái dolgos mindennapjaiba és ünnepi pillanataiba. A közgyűjtemény földszintjén kiállított eszközök, ruhadarabok és fényképek az elmúlt századok asszonyainak vágyait, örömeit és fájdalmait is felvillantják. Láthatjuk milyenek voltak a korabeli női szépségideálok.

A fotók és a tárgyak utalnak arra a társadalmi és kulturális közegre, melyben egy-egy vásárhelyi lány felnőtt, majd asszonyként igazgatta családja életét. Habár 1830 és 1930 között e tárgyak formavilága, anyaga, színe sokat változott, mégis megőrizték a női életben betöltött fontos szerepüket.

 

A vasárnapi asszonyi praktikákat bemutató vezetésen a kiállítás, illetve Terendi Viktória alkalmi vendége lesz Szonda Lajosné, aki elmeséli, hogyan lehet akár 70 évre tartósítani az eltenni valókat.

Az egykor a Klauzál utcában élt gazdálkodó családból származó 74 éves Marika néni - mint arról a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk - a napokban a Mezőgazdasági Múzeumnak adományozott 3 üveg, láthatóan kitűnő állapotban lévő körtebefőttet. Az ajándékozás érdekessége, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak egy 1947-ben készült konzervet leszámítva, ezek a befőttek lesznek az első készétel kiállítási tárgyai.  

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A múzeumi tárgyba beleenni tilos

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Érthető döntések

Érthető döntések

Idén is csökkent a hazai egyetemekre felvételizők száma. Az érettségizettek egy része külföldön folytatja. Riportalanyunk is remek döntésnek tartotta a dániai egyetemet.
A kóbor macskák etetését a patkányok is köszönik

A kóbor macskák etetését a patkányok is köszönik

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének akciójával talán megállítható a vásárhelyi utcákon kóborló macskák számának növekedése.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.