













Március 21-én nagysikerű gálaműsorral kezdődtek meg az idei Aranyossy Napok. Az 1947-ben Hódmezővásárhelyen alapított Aranyossy Ágoston Óvoda Általános Iskola sajátos nevelési igényű gyermekekkel és tanulókkal foglalkozik.
Fotók: VH
Az intézményt vezető Szabó Gáborné a gála után elmondta: az iskola 65 éve alatt többször változott nevük, telephelyük, és két év alatt kétszer a fenntartójuk is, azonban számára és a nevelőtestület számára a gyógypedagógia magas szintű művelése iránti elkötelezettsége, kitartó, következetes munka a meghatározó. Az Aranyossy Napokkal pedig minden évben egy kicsit bemutatják a falak között folyó tevékenységet. A gálaműsor pedig azt demonstrálja, a pedagógusok és a gyerekek összefogásával művészi produkciók is születnek. Méghozzá sikerrel, ami március 21-én este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermének szinte teltházából és vastapsokból is lemérhető volt.
Az Aranyossy Ágoston Iskola Alapítvány megsegítésére rendezték idén is a Gálát, amelynek rendezője István Attila kuratóriumi elnök volt. Idén két nagyszerű művészt sikerült megnyernie. A zenés irodalmi esten Almási Éva Kossuth-díjas Kiváló Művész és Vajda Júlia Liszt Ferenc-díjas, Príma- díjas operaénekes lépett fel.
Az idei gála mottója. "Egy álom akkor válik céllá, amikor lépéseket teszel annak megvalósítására." Ennek jegyében megható és vidám, zenés és prózai műsort állítottak össze, az iskola tanulói, volt diákjai, tanárai közreműködésével.
A est során a szintén hagyományos rajzpályázat eredményhirdetését i megtartották. Az idei pályázat címe „Álomból ébredés” volt, amely 186 óvodást és iskolást ihletett meg.
Díjazottak:
Óvodások:
1. helyezett Imre Orsolya (Kertvárosi Katolikus Óvoda),
2. helyezett Dunai Zita (Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda),
3. helyezett Kovács Anna (Kertvárosi Katolikus Óvoda).
Alsó tagozatosok:
1. helyezett Budincsevich Eszter (Varga Tamás Általános Iskola),
2. helyezett Kapocsi Kimberli (Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény),
3. helyezett Hajdú Nóra (Németh László Gimnázium és Általános Iskola).
Felső tagozatosok:
1. helyezett Paku Gabriella (Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola),
2. helyezett Ágoston Emese és Godó Diána (Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola),
3. helyezett Gábor István (Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola)
Különdíjas: Solti Hanna (Szent István Általános Iskola)
Kapcsolódó cikkeink: