Kultúra, oktatásEgy álom és ami körülötte van

2013. március 20., szerda
 
Egy álom és ami körülötte van

A hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Általános Iskola Alapítvány támogatására március 21-én Jótékonysági Gálával kezdődik az idei Aranyossy Napok programsorozata.

 

 

A képen Vajda Júlia

 

 

Az intézményben folyó több évtizedes pedagógiai munkát az 1992-ben létrejött Aranyossy Ágoston Általános Iskola Alapítvány segíti, mégpedig az  úszás és lovasterápia szakmai és anyagi támogatásával.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében este 6 órától kezdődő gála címe, mottója "Egy álom akkor válik céllá, amikor lépéseket teszel annak megvalósítására."

A beszédes cím köré épített műsort István Attila a kuratórium elnöke állította össze és rendezte. Mint mondta, az iskola pedagógusai, jelenlegi és volt diákjai készülnek egy – egy produkcióval, amelyben többek között helyet kapott Judy Garland felejthetetlen dala az Oz a csodák csodája című filmből. Egy másik híresség, Edit Piaf barátságról szóló dala pantomimes előadásban kel életre.

A Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kamarakórusa a La mancha lovagja musical egyik betétdalát hozza el. A kórus még egy meglepetés dalban is közreműködik, amit Almási Évával közösen énekelnek. A Kossuth-díjas Kiváló Művésztől – aki egy riportban elmondta, szívesen fogadta a meghívást- Szabó Lőrinc verseiből hallunk néhányat.

 

Szintén örömmel vállalta a fellépést Vajda Júlia Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő. A makói születésű énekesnő karrierje kezdetén a szegedi Kisoperában énekelt. 1979 óta a Szegedi Nemzeti Színház tagja. 1985 óta magánénekes. Sok szép szerep, koncertek, turnék, fesztiválok, szabadtéri előadások, jótékonysági fellépések jellemzik az eltelt éveket.

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, rá valóban mindig is jellemző volt a fogékonyság a jótékonyság iránt. „Bennem van ez az adottság, ilyen típus vagyok, az első hívó szóra vállaltam a fellépést” mondta Vajda Júlia. A gálán Grieg: Peer Gynt-ből énekli Solvejg dalát, amit a műsor címe alapján választott. 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Almási Éva az Aranyossy Gálán

 

Az Aranyossy Napok részletes programja ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Aranyossy Napok Hódmezővásárhelyen

Aranyossy Napok Hódmezővásárhelyen

Húszéves évfordulóját ünnepli az idei Aranyossy Napok, amely az intézmény falain és a város határain túlmutató egész hetes kulturális és szakmai eseménnyé nőtte ki magát. 
Beiratkozás április második hetében

Beiratkozás április második hetében

A Hódmezővásárhelyi Járásban, tehát Vásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason, összesen 11 intézmény indít első osztályokat. Körzethez tartozó utca- és külterületi jegyzékkel!
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 
Jelentős összegből megújulhat a belváros
Jelentős összegből megújulhat a belváros A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.