KözéletÚjabb pert vesztett el a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

2013. március 6., szerda
 
Újabb pert vesztett el a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

Március 5-én a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elutasította ítéletében, hogy fia fizesse az időskorúak otthonában élő édesanyja gondozásért meghatározott térítési díjat.

 

 

 


 

Ez már a második ilyen jellegű per, amelyet első fokon elvesztett a felperes, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás.

Megírtuk, a próbaperrel, azt tesztelik, milyen formában alkalmazható a gyakorlatban az Alaptörvényben foglalt rendelkezés, amely szerint a nagykorú gyermekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni.

 

A kistérségi társulás a keddi perben is arra tett kísérletet, hogy a hozzátartozóktól hajtsa be azt a pénzt, ami a nyugdíj 80 százaléka és a megállapított térítési díj között van. A Vásárhelyi Hírek kérésére, Göbl Vilmos a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense, részletesen kifejtette a HKTK álláspontját.

 

 

A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás (HKTK) fenntartásában működő Kovács-Küry Időskorúak Otthonában, miként az ország minden hasonló intézményében évek óta gondot, és az otthon működésében veszteséget okoz, hogy a bentlakó idős polgárok egy részének hozzátartozói nem segítik az otthonban élő szüleiket, rokonukat, ha azok saját jövedelme nem elég az otthon szolgáltatásainak megfizetéséhez. A bírósági eljárással a legfontosabb célunk, hogy érvényt szerezzünk annak az álláspontunk szerint alapvető, és most már az Alaptörvénybe is foglalt erkölcsi kötelességnek, hogy minden gyermek köteles a rászoruló szülőjéről gondoskodni, mondta Göbl Vilmos sajtóreferens.

 

Azt is elmondta, az időskorúak otthonának térítési díját a törvények és az otthon kiadási költségei határozzák meg, a díjak kiszámításának alapját az előző évek intézményi kiadásai, a kapott állami normatíva és az ellátotti létszám határozzák meg, az intézmény - működéséből is adódóan - nyereséget vagy profitot nem termelhet. Fontos azonban azt is látnunk, hogy az időskorúak otthona nem segélyként, önkormányzati vagy állami támogatásként, hanem térítési díj ellenében biztosított szolgáltatás, amelyre folyamatosan jelentős kereslet mutatkozik olyan családok részéről, akik nem tudják idős hozzátartozóikat otthon megfelelően ápolni. Azok a hozzátartozók, akik nem pótolják ki idős rokonuk jövedelmét, hogy azok meg tudják téríteni az otthon szolgáltatását az egész közösséget károsítják meg, hiszen helyettük a térségben élő adófizetők állnak helyt, szögezte le Göbl Vilmos.

 

A Vásárhelyi Híreknek arra a kérdésére, mennyien és milyen finanszírozási formában veszik igénybe a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kovács-Küry Időskorúak Otthonát, a sajtóreferens elmondta, a HTKT  közel 200 fő ellátott részére biztosít szolgáltatást. Az ellátottak közül 66 fő (33%) megfizeti a teljes szolgáltatási díjat. Vannak olyan ellátottak, akik esetében a felnőttkorú gyermekek pótolják ki idős édesanyjuk, édesapjuk jövedelmének azt a részét, amelyet az intézmény számára fizetnek be, mivel az önmagában nem tudja fedezni ellátásuk költségeit. Ez 51 főt jelent, a teljes ellátottak 26%-át. Az ellátottak közül 44 főnek (23%) nincs hozzátartozója, és nem is tudja megfizetni a teljes térítési díjat, a különbözet esetükben teljes egészében önkormányzati finanszírozásból történik. És végül 36 otthonban lakó polgár (18%) nem tudja megfizetni a teljes térítési díjat, és annak ellenére, hogy van hozzátartozójuk, a hozzátartozók sem rendezik a tartozást.

 

Göbl Vilmos azt is hozzátette, az érintett hozzátartozókat negyedévente tájékoztatjuk a tartozásról, illetve felszólítjuk a fizetésre. Legtöbb esetben még reakció sem érkezik. A bírósági eljárásban érintett két család esetében a folyamat is innen indult: a fizetési felszólítást nem teljesítették, a HTKT fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményezte, amire ők ellentmondással éltek, ezt követően indult meg a bírósági eljárás.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Első fokon pert vesztett a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Már szingli tanárok is taníthatnak erkölcstant

Már szingli tanárok is taníthatnak erkölcstant

Vannak még nyitott kérdések. Az új tantárgy ez év szeptemberében az általános iskolák első és ötödik évfolyamában kerül bevezetésre. A többi évfolyam tanulói felmenő rendszerben kapcsolódnak majd be.

A vásárhelyi Mozaik Mozi jövője

A vásárhelyi Mozaik Mozi jövője

Félév múlva akár be is zárhat a Mozaik Mozi, vagy régebbi filmeket vetít.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.