Kultúra, oktatásAmikor megtorpan az idő

2015. szeptember 29., kedd
 
Amikor megtorpan az idő

"Szakszon Imre megfestett tájai olyan időpillanatot ragadnak meg, amikor a természetben egy lélegzetvételnyi időre megáll a levegő" - jellemzi Nagy Imre művészettörténész, múzeumigazgató a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat Fiatal Festők Nívódíjával elismert alkotójának műveit.

 

 

 

 

 

Az ifjú festőművész kamara-kiállítása október 1-jén 17 órakor nyílik a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok megújításában, folyamatos "frissen tartásában" elengedhetetlen szerepet játszanak a fiatal, tehetséges művészek, akik elismerésére két, kimondottan ifjú alkotóknak szóló díjat hozott létre Hódmezővásárhely városa. A Fiatal Festők Nívódíjára a felsőoktatási intézmények festő szakának végzős hallgatói pályázhatnak. Ezen elismeréssel a művésznek önálló kamara-kiállítási lehetőség is jár a Tornyai-múzeumban.

(A Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat 2014-ban elnyert Szabó Klára Petra alkotásaiból szeptember utolsó vasárnapján nyílt kiállítás.)

Az ötvenkilencedik tárlat előtt alapított nívódíj kedvezményezettje az első évben Basa Anikó, 2013-ban pedig Kovács Kitti festőművész volt.

 

A nyíregyházi születésű Szakszon Imre 2012-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, ahol mesterei Nagy Gábor, Kósa János, Nemere Réka és Wechter Ákos voltak. Rendszeres résztvevője a különböző művésztelepeknek és szimpóziumoknak (Élesd, Miszla, Mezőtúr stb.); 2013-ban elnyerte az UniCredit Tehetségprogram ösztöndíját és a Barcsay-díjat is. Az alig több mint 15 festményt felvonultató kamara-kiállítás anyaga az utóbbi három év munkáiból válogatva állítja a látogatók elé Szakszon Imre festői munkásságát. Pályája kezdetén képeinek témáját műterembelsők és festőkellékek adták; jelen tárlatán azonban csupa olyan mű szerepel, amelyek a külső környezet motívumaiból válogatnak. Nagy Imre művészettörténész szerint a festmények meghatározó élménye az ember hiánya, a megörökített városrészletek üressége, amelyeket azonban érzékletesen ellensúlyozza a művész a sokrétűen megfestett növényzettel és tájjal. A fiatal alkotó képeinek sajátos színvilága csak fokozza a táj magára hagyatottságának érzését - emeli ki a Tornyai János Múzeum igazgatója. Szakszon Imre érzékiségét és sokrétű festői eszköztárát leginkább talán egészen kisméretű (10x10 cm-es), cím nélküli, csupán sorszámozott "kis kép"-ei mutatják.

 

A "bármi bárhol" című kiállítás október 1-jén, csütörtökön 17 órakor nyílik a Tornyai János Múzeum emeletén. A megjelenteket Vágó János települési képviselő köszönti, a fiatal alkotó műveit a pályatárs Báder Ferenc festőművész mutatja be.

Szakszon Imre kamaratárlata november közepéig látogatható a vásárhelyi közgyűjteményben.

 

Olvassa el ezt is!

Balog Zoltán miniszternek lovasterápia-bemutatót tartottak a vásárhelyiek

Balog Zoltán miniszternek lovasterápia-bemutatót tartottak a vásárhelyiek

Idén is sikerrel vett részt a fóti Országos Lovasterápiás Versenyen az Aranyossy Ágoston iskola. Ezúttal az EMMI miniszternek is bemutathatták a módszerüket.
Kísérletező kedvének újabb állomása

Kísérletező kedvének újabb állomása

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját elnyerő Szabó Klára Petra alkotásaiból nyílt kiállítás szeptember 27-én a Tornyai János Múzeumban.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.