KözéletAludjatok, Ti áldott hőseink, Pihenj Te néma hadsereg!

2018. november 1., csütörtök
 
Aludjatok, Ti áldott hőseink, Pihenj Te néma hadsereg!

Hódmezővásárhelyen - a Mindenszentek napja alkalmából - több helyszínen - rendezett koszorúzásokon - a háborúkban életüket feláldozó hősi halottakra emlékeztek a résztvevők, melyeken részt vettek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének katonái is.

 

 

 

 

 

A keresztény országokban november 1-jén megtartott mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok pedig az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. Az elhunyt hozzátartozók emlékére gyújtott gyertya fénye az örök világosságot jelképezi.

A városi ünnepségen Márki-Zay Péter polgármester beszédében emlékezett meg a már eltávozottakról. Ezt követően Dudás Ferenc főhadnagy, tábori lelkész áldást, és Alácsi Ervin őrnagy, tábori lelkész imát mondott.  

Szintén koszorúztak a Hősök terén, koszorúkat helyeztek el a Kincses temetőhöz tartozó Hősök kertjében, illetve a Katolikus temetőben található I. és II. világháborús hősi halottak síremlékeinél is.


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hogyan gyászoltak őseink

Hogyan gyászoltak őseink

"A halottaknak szükségük van ránk, hogy emlékezzünk rájuk, még ha nem is tudunk, csak annyit mondani, hogy sajnálom, amíg a szó minden jelentőségét elveszti és olyan lesz, mint a levegő." Audrey N.
Különleges vendég Hódmezővásárhelyen

Különleges vendég Hódmezővásárhelyen

Czakó Borbála Magyarország volt londoni nagykövete, a Hungarian Business Leaders Forum vezetője lesz egy érdekes és izgalmas beszélgetés résztvevője.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.