Kultúra, oktatásFelvételi vizsgák országszerte

2019. január 19., szombat
 
Felvételi vizsgák országszerte

Január 19-én délelőtt 10 órától tartották a központi írásbeli felvételi vizsgákat a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokban. Most írásbeliztek azok a diákok is, akik kilencedik évfolyamra vagy az Arany János Tehetséggondozó Programra jelentkeztek.

 

 

 

 



Országszerte több mint 70 ezer diák írta meg délelőtt a középfokú felvételi írásbeli vizsgát, köztük a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskolát választó tanulók.

Azok adtak számot tudásukról, akik a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, a 9. évfolyamra vagy az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkeztek.

A felvételizőknek a magyar nyelv és a matematika feladatsorra is 45 percük volt. Aki ma nem tudott elmenni a felvételire, az 24-én, csütörtökön pótírásbelin vehet részt. Ismételni viszont nem lehet, mindenki csak egyszer vizsgázhat.

 

Február 7-től a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények a Hivatal által meghatározott módon értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. Egy nappal később – február 8-tól - az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő intézmények a programra benyújtott pályázatok eredményéről értesítik az érintett törvényes képviselőket, tanulókat és általános iskolákat.

 

Február 18-től pedig az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Hivatalnak.

(A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Hivatalnak.)

 

Február 21-től március 14-ig pedig a szóbeli meghallgatásokat tartják az általános felvételi eljárás keretében.

 

 

Ha pedig a felvételiző kíváncsi, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok központi írásbeli felvételi vizsgáinak feladatsoraira és a javítási-értékelési útmutatókra, ITT megnézheti.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tornyai néprajzi magángyűjteménye Vásárhely múltját idézi

Tornyai néprajzi magángyűjteménye Vásárhely múltját idézi

Különleges tárlat megnyitójával vette kezdetét a Tornyai János Emlékév Hódmezővásárhelyen. Most nem mint festőművész, hanem mint néprajzi gyűjtő került a központba. Képekkel.
Csak négy órán át örülhettek a zsákmánynak

Csak négy órán át örülhettek a zsákmánynak

Középkorú külföldi állampolgárok fosztották ki percek alatt a hódmezővásárhelyi Telekom ügyfélszolgálati irodáját. Videón a betörés. Képekkel.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.