Kék hírekCsak négy órán át örülhettek a zsákmánynak

2019. január 18., péntek
 

Középkorú külföldi állampolgárok fosztották ki percek alatt a hódmezővásárhelyi Telekom ügyfélszolgálati irodáját.

 

 

 

 

 


Pár perc alatt kipakolta Hódmezővásárhelyen, az Andrássy utcában lévő Telekom üzletet három férfi. A rendőrök négy órán belül már szállásuk ajtaján kopogtattak.

 

A megalapozott gyanú szerint a középkorú külföldi állampolgárságú három férfi január 17-én éjjel 3 órakor a bejárati ajtón keresztül hatolt be az üzletbe. Ahogy a bolt kamerafelvételein is látszik, ott pár percet töltöttek, ezalatt 8 db. telefonkészüléket és 7 db. tabletet vittek magukkal.

 

A hódmezővásárhelyi rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a cselekmény elkövetésével három külföldi férfi gyanúsítható megalapozottan. Alig négy órán belül a nyomozók bérelt szállásukon elfogták és előállították a terhelteket. A náluk tartott kutatás során az ellopott műszaki cikkeket lefoglalták.

 

A gyanúsítottakat a rendőrök őrizetbe vették, ellenük nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Háromszorosára nőtt az influenzások száma

Háromszorosára nőtt az influenzások száma

Újabb tucatnyi kórházban vezettek be látogatási tilalmat. Valószínű hamarosan a vásárhelyi kórház is sorra kerül. Most a 15-34 évesek közül kerül ki a legtöbb beteg.
Vitt minden mozdíthatót

Vitt minden mozdíthatót

Talán a dolgos hétköznapok kedvéért lopott fűkaszát, de a KRESZ táblák meglovasításának oka rejtély. A bíróságon talán kiderül.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.