Kultúra, oktatásAkik nem tévedtek el Középföldön

2013. május 31., péntek
 

Ha például tudod, hogy az Első Korban a Dragor Bragollach, vagyis a Váratlan Láng Csatája mikor volt, még nem biztos hogy bekerültél volna a most véget ért monstre vetélkedő valamelyik csapatába, mert még vagy ötezer hasonló kérdésre kellett tudni a választ.

 

 

 


Kilenc csapat vette sikerrel az elmúlt hetek 6 internetes fordulóját, hogy május 31-én a HISZK Eötvös József iskola könyvtárában részt vegyen a döntő összecsapáson. Mint azt már sokan kitalálták, Tolkien Gyűrűk Ura trilógiája volt a téma.

 

„Nemcsak maga a könyv és a történet, hanem Tolkien életútja, irodalmi munkássága is szerepelt a megválaszolandó kérdések között.” mondta Pap Éva tanárnő, aki három társával, Juhász Zoltánnéval, Kozma Mariannal, Krámné Mihály Szilviával alaposan kidolgozott kérdések összeállításával, feladták a leckét a vetélkedő résztvevőinek.

Hasonlóan igényesek és színesek voltak az előző években meghirdetett vetélkedők is, amelyek témáját mindig egy kicsit az aktuális trend diktálta. 2011-ben a Twiglight - Alkonyat, 2012-ben Harry Potter világáról kellett sok mindent tudni. Igaz a tavalyi és idei vetélkedő szerényebb „kivitelezésű” , hiszen 2011-ben az ország több pontjáról érkezett 16 csapat ült neki a Balogh Imsi Sportaréna küzdőterén berendezett döntőnek.    

 

Idén Tolkien már a hatvanas években is milliók által kedvelt – az elmúlt években viszont leginkább a filmes változat óriási sikere alapján népszerű - Gyűrűk Ura szövevényes történetében való jártassággal lehetett nyerni. Na és persze a jó eredményért szeretni kell azt a világot, amelyben a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Továbbá nem árt, ha a versenyző némileg romantikus, és szereti a fantasyt. Ilyennek vallja magát a vásárhelyi corvinos csapat egyik tagja, Török Henrietta, aki – mint a Vásárhelyi Híreknek mosolyogva megjegyezte – a fantáziavilágok közel állnak hozzá, például WOW-ozni (World of Warcraft-ozni) is nagyon szeret.

 

Az öt szegedi és négy vásárhelyi csapat ma délutáni, estébe hajló döntőjében a szegedi     HSZDKP (Rácz Dani) csapat lett az első helyezett.

2. A Három Troll (Füzesi Tomi)

3. Bestia Tagozat (Elek Laura)

4. Gollam és tesói (Patkós Bence)

5. Corvinos Banda (Mucsi Attila)

6. Valák (Berta Sanyi)

7. A Megye Vándorai (Herczeg Reni)

8. Magányos Farkaslány (Kis Tina)

9. Gyűrű Szövetsége K. T. (Simony Attila)

A győztesek könyveket, játékokat, hobbit figurákat, kerámiákat, írószereket kaptak.

 

 

 Kapcsolódó cikkeink:

 

Tini sztoris vetélkedő

 

Akik mindent tudnak Roxfortról

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megvolt az összhang

Megvolt az összhang

Összhang címmel összművészeti koncertet rendezett a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola, a Kankalin Néptáncegyüttes, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Zenekara, valamint a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar.

 

34 millió a Tornyainak

34 millió a Tornyainak

A pályázaton 11 város összesen 135,3 millió forintot nyert. Múzeumokat fenntartó önkormányzatok pályázhattak intézményeik működésének támogatására
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.