Kultúra, oktatásMegvolt az összhang

2013. május 31., péntek
 
Megvolt az összhang

Összhang címmel összművészeti koncertet rendezett a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola, a Kankalin Néptáncegyüttes, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Zenekara, valamint a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar.

 

 


Forrainé Kószó Györgyi a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola igazgatója szerint olyan nagyszerű, valós összefogás, összhang hozta össze a város zenekedvelő és értő személyiségeit amelyre még nem volt példa. A repertoár is ékesen bizonyítja, mennyire sokszínű igazi összművészeti koncert volt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban

 

„Bennünket a zene, a hagyományok őrzése és ápolása köt össze a fellépőkkel együtt. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola növendékei, kórusai, a Kankalin Néptáncegyüttes a Helyőrségi Zenekar, valamint a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Zenekara készült egy-egy önálló, vagy éppen közös darabbal" – mondta Forrainé Kószó Györgyi.

 

A kórusok közös fellépése indította a műsort, majd a kiskórus és a nagykórus következet. Őket a táncosok követték, és a Kankalin Néptáncegyüttes. A Kankalin Néptáncegyüttes a Helyőrségi Zenekar muzsikájára dél-alföldi táncokat, illetve széki táncokat mutatott be, a fináléban pedig a La Mancha lovagja népszerű betétdalát a Liszt Ferenc iskola énekkara adta elő és a Kovács István által dirigált katonazenekar kísérte.

 

A rendezvény jó alkalom volt arra, hogy a támogató és helyjegyek árával a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ sok nagy koncertet, közte Fisher Annie játékát is megélt régi zongorája  mellé, egy új koncertzongora vásárlásához is hozzájárult a közönség.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

34 millió a Tornyainak

34 millió a Tornyainak

A pályázaton 11 város összesen 135,3 millió forintot nyert. Múzeumokat fenntartó önkormányzatok pályázhattak intézményeik működésének támogatására
Vásárhelyen a többség a hittant választotta

Vásárhelyen a többség a hittant választotta

Hódmezővásárhelyen magasabb az országos átlagnál a hit- és erkölcstan oktatásra beíratott, szeptembertől első osztályt kezdő gyerekek száma. 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...