Kultúra, oktatásTini sztoris vetélkedő

2011. február 18., péntek
 

Az Oroszlányból érkezett csapatban van az egyetlen fiú. Szerinte, hozzá hasonlóan nagyon sok fiú szereti ezt a vámpíros sorozatot, csak esetleg nem veri nagydobra.

 

 

 

 

 

 

„Egy olyan útra léptünk, ahol az olvasás fokozatosan értékét veszti, ami nem jó kilátásokat hordoz magában” – mondta beszédében Almási István, az Országos  Twilight-vetélkedő döntőjének kezdetén a Balogh Imsi Sportközpontban, február 18-án délután. Az alpolgármester beszéde további részében az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta: „Nem késő változtatni és újra megmutatni az embereknek, hogy az olvasásá milyen csodálatos értékeket és szépségeket rejt magában.” Ennek egy sajátos ösztönzése a vetélkedő, amely 2010 augusztusától a résztvevőit olvasásra, irodalmi alkotásokra inspirálja.

 

A hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény két tanára  Juhász Zoltánné és Pap Éva által kitalált és Stephenie Meyer népszerű Alkonyat című regény- illetve filmsorozatára épített Twilight-vetélkedőt eredetileg „házi versenynek” szánták, ám az internet adta lehetőségekkel élve, kilépett az Eötvös falain túlra. Pap Éva elmondása szerint az olvasást és a könyvtárhasználatot szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében. Öt fordulót az interneten keresztül bonyolították le, az Eötvösben is használatos e-learninggel és csak a hatodik, döntő fordulóban jöttek össze  Hódmezővásárhelyen az ország minden részéből az átlag 3 fős csapatok. A vetélkedőt öttagú zsűri értékeli.

 

Délután 3 órakor a 16 csapat, vagyis 48 fő részvételével elkezdődött a verseny, amely 13 részből áll. Természetesen továbbra is Stephenie Meyer Alkonyat sorozata a téma. Egy-egy versenyfeladatot kell megoldani a regények eseményeire, szereplőire vonatkozóan. Kell ismerni a főbb mondatokat, a járműveket is. Nyelvi kvíz kérdésekre kell válaszolni a regények tartalmával és cselekményével kapcsolatban. A vetélkedő zárásaként a regényekből készült filmek zenéjével kapcsolatosak a feladványok. Három-három diák alkotja az ország minden részéből összesereglett Twilight rajongókat. A résztvevők egy kivételével valamennyien lányok. Az Oroszlányból érkezett csapatban van az egyetlen fiú, aki a Vásárhelyi Hírek munkatársa kérdésére csak annyit mondott, hozzá hasonlóan nagyon sok fiú szereti ezt a vámpír sztorit, csak esetleg nem veri nagydobra.

 

A döntő után ereklyebörze, a Gyémántfiú és a Smink nélkül című tini bestsellerek írónőjével, Szurovecz Kittivel lesz író-olvasó találkozó, majd este nyolctól az Eötvös aulájában vámpírbál zárja a féléves országos vetélkedőt.

 

A győztes: Banyák csapata (Hódmezővásárhely) Tagok: Mihály Edit, Juhász Leona, Asztalosné Dékány Anita tanárnő

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.