GazdaságAdósságrendezés elsőként Hódmezővásárhelyen

2012. november 15., csütörtök
 
Adósságrendezés elsőként Hódmezővásárhelyen

Az országban először Hódmezővásárhelyen kezdődtek el az önkormányzati adósságok állami átvételével kapcsolatos egyeztetések.

 

 

 


 

Csütörtökön Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, országgyűlési képviselő egyeztetett Almási István polgármesterrel és a település más vezetőivel.

A megbeszélések előtti sajtótájékoztatón Matolcsy György elmondta, a kormány célja az, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából.

Minden település helyzete más és más, így az adósságok átvételét egyeztetések előzik meg. Az ötezer lakos alatti településeknél, amelyekből 1750 van, és  ahol a kormány a teljes adósságot átvállalja, a korábban felvett hitel nagysága 95-100 milliárd forint - közölte a miniszter.

Mintegy kétszáz ötezer feletti lakosú település esetében egyedi megoldásokra van szükség, ezek kialakítása négy-hat hónapot is igénybe vehet. E települések 520 milliárd forintnyi adósságának 40-70 százalékát vállalja át az állam, az önkormányzatok saját bevételének függvényében.

Az egyeztetéseken arról is szó esik majd, milyen jövőt képzel el az adott település magának, milyen fejlesztéseket tervez a 2014-2020-as uniós ciklusban - közölte a nemzetgazdasági tárca vezetője.

Lázár János elmondta, a kormány e döntése 8,8 millió embert érint. Ez a lépés a települések történetében csak az önkormányzatok 1990-es megalakulásához fogható változás.

A politikus közölte, a miniszterelnök hétfőn arra kéri az egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselőket, hogy a belügyminisztérium munkatársaival keressék föl a hozzájuk tartozó ötezer főnél kisebb településeket, és kezdjenek tárgyalásokat, a kormány célja ugyanis az, hogy még idén rendezze ezen önkormányzatok adósságát.

Az 5 és 50 ezer fő közötti településeket Pintér Sándor belügyminiszter és Tállai András államtitkár vezetésével keresi meg a kormány. December 20-ig a miniszterek pedig egyeztetnek minden megyei jogú város vezetésével, az önkormányzat adósságának jellegéről - tudatta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

A fővárosi önkormányzattal Fónagy János államtitkár vezetésévek tárgyal a kormány, ahogy a kerületekkel is – tette hozzá.

Lázár János közölte, Hódmezővásárhely az elmúlt tíz évben 42 milliárd forintot költött fejlesztésre úgy, hogy csak 12 milliárd forint hitelt vett fel. Az önkormányzat adóssága nagyságrendileg 20 milliárd forint, ennek 50-60 százalékát vállalhatja át az állam.

Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című októberi budapesti rendezvényen jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól.

 

Olvassa el ezt is!

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.