KözéletA zártkert-tulajdonosoknak nem kell regisztrálni

2013. március 13., szerda
 
A zártkert-tulajdonosoknak nem kell regisztrálni

A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és támogatta a parlament mezőgazdasági bizottságának azon - a földtörvényt módosító -  indítványát, amelynek alapján a zártkertek tulajdonosainak semmiféle bejelentési, regisztrációs kötelezettsége nem áll fenn - tájékoztatta a kormányszóvivő a kabinet ülése után az MTI-t a zártkertekkel kapcsolatos besorolási és bejelentési kötelezettséggel összefüggő félreértéseket tisztázandó.

 

 

Giró-Szász András elmondta azt is: ezen kívül a kormány felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzatok bevonása szükséges az elhagyott, gondozatlan zártkertekkel kapcsolatos felmérés feladatainak megvalósításához.

Január 1-e óta kötelező a földhasználatra vonatkozó adatszolgáltatás, illetve bejelentés, amelynek célja egységes és követhető nyilvántartás létrehozása. A gördülékenyebb ügyintézés érdekében Csongrád megyében is időlegesen kibővítették egyes járási hivatalok ügyfélszolgálati nyitva tartását április 30-ig.

 

A hír kapcsán a Csongrád Megyei Kormányhivatal arra kéri az ügyfeleit, hogy földhasználati nyilvántartással kapcsolatos bejelentéssel - további intézkedésig - ne keressék fel a járási földhivatalokat. A kormány mai döntése alapján a földhasználati bejelentéssel, adatközléssel összefüggő eljárásokban könnyítés, módosítás várható.

 

A közleményben írtak szerint, a földtulajdonosok új jogszabályon alapuló bejelentési kötelezettségének teljesítésében a Csongrád Megyei Kormányhivatal eddig is partnerként, az ügyfelek érdekeinek messzemenő figyelembevételével járt el, és fog eljárni. Az új kormánydöntésig az ügyfelek türelmét és megértését kérik. A jogszabályi változásokról, teendőkről kellő időben tájékoztatják a nyilvánosságot.

 

Megerősítik, hogy a földhasználati nyilvántartási eljárással kapcsolatban meghozott korábbi jogszabály módosítás alapján az eljárás díjmentessé vált. A 2013. január 1-ét követően befizetett eljárási díjakat a kormányhivatal 90 napon belül visszautalja, áll a Vásárhelyi Híreknek küldött közleményükben.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Kormányhivatal
 

Olvassa el ezt is!

60 versenyző 47 érmes helyezés

60 versenyző 47 érmes helyezés

A hódmezővásárhelyi Hód Úszó SE őszi – téli alapozásának első eredménye született az elmúlt hétvégén a hagyományos Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen.
Hézső Ferenc sajátos szimbólumai

Hézső Ferenc sajátos szimbólumai

Mai különleges tárlatvezetésén az általa teremtett sajátos szimbólumrendszerének, jórészt temperával készített képeinek mondanivalójával gazdagodtunk. Sok képpel!
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.