Kultúra, oktatásHézső Ferenc sajátos szimbólumai

2013. március 13., szerda
 

Március 13-én délután 3 órára várta azokat a vásárhelyi művészpártolókat, akik mélyebben meg akartak ismerkedni a 75 éves Munkácsy-díjas gyűjteményes kiállításának képeivel, művészi hitvallásával, ars poetica-jával.

 

Fotók: VH

 

 

Az Emlékpont jubileumi tárlatán a mester hatvanas-hetvenes években készült és első, kényszerűen idő előtt bezárt kiállításán is szereplő alkotásai láthatóak.

Hézső Ferenc számára nem idegen feladat a tárlatvezetés, hiszen 35 évig tanított szülővárosában, Hódmezővásárhelyen, illetve a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Egyik tárlatvezetéséről a Vásárhelyi Hírek is beszámolt (Cikkünk a lap alján!)

 

A mai bemutató célja az volt, hogy kulcsot adjon az érdeklődőknek: a résztvevők vizuálisan olvasni tudjanak műveiben és jobban megértsék a pusztulásra ítélt tanyavilágot, a külső kényszerek hatására megváltozott tanyai életformát megjelenítő alkotásait.

A szerény érdeklődés ellenére is a szokásos nagy átéléssel és szakértelemmel tartotta tárlatvezetését Hézső Ferenc festőművész, aki ismét megerősítette, hogy elkötelezett a vásárhelyi és az alföldi népélet iránt, tiszteli a helyi képzőművészeti hagyományokat, de formailag nem követője senkinek. Tárlatvezetésén az általa teremtett sajátos szimbólumrendszerének, jórészt temperával készített képeinek mondanivalójával gazdagodtunk.

 

 

Az ifjú Hézső korán a szellemi élet vonzásába került; a neves zongorista-humorista, Antal Imre édesapja irányította Füstös Zoltán festőművészhez a cukrásznak készülő fiút. Nagy szerencséjének tartja, hogy a Képzőművészeti Főiskolára elsőre nem vették fel, mert 1956 után – ekkor érettségizett a Bethlen Gábor Gimnáziumban - változott a főiskola szellemisége, így a konzervatív, realista irányzattal szemben kialakíthatta egyéni stílusát mestere, Pap Gyula által. A képzőművészetin 1962-ben végzett és a kezdetektől fogva tagja volt a Vásárhelyi Művésztelepnek. Művészete Munkásságát több díjjal, többek között Tornyai-plakettel és Munkácsy-díjjal is elismerték.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Kortárs magyar festészet a művésztanár szemével

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Marad továbbra is a schengeni határ

Marad továbbra is a schengeni határ

Tartanak attól is, hogy nagyon sok román, illetve bolgár állampolgár a szegénység elől menekülne Németországba.
Rögzítették az alaptörvényben a hallgatói szerződést

Rögzítették az alaptörvényben a hallgatói szerződést

A hallgatók a jobb minőség reményében mennek külföldre, ráadásul nem csak a fizetőképesek, hanem a jótanulók is, hiszen nem csak fizetniük kell, hanem ösztöndíjat is kaphatnak.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.