Kultúra, oktatásKönyvhét Hódmezővásárhelyen

2015. június 3., szerda
 
Könyvhét Hódmezővásárhelyen

Június 3-tól egy héten át minden nap könyvbemutatókkal és könyves rendezvényekkel várják a "betűk szerelmeseit" Hódmezővásárhelyen a 86. Ünnepi Könyvhét keretében.

 

 

 

Az ünnepi könyvhét idején, Hódmezővásárhelyen is igazán kitesznek magukért a szervezők, hiszen a mai világban irodalomnak mindennél nagyobb szüksége van arra, hogy még vonzóbbá tegye magát az érdeklődők számára. 

A programsorozat június 3-án a Németh László Városi Könyvtárban Fehér József novelláskötetének bemutatójával veszi kezdetét, szombaton délután Jókai Anna Kossuth-nagydíjas íróval találkozhatnak olvasói és tisztelői a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Öt könyv, egy folyóirat, egy író-olvasótalálkozó és egy könyves kiállítás várja a 86. Ünnepi Könyvhét hódmezővásárhelyi programjaira ellátogatókat. A Németh László Városi Könyvtár olvasótermében szerdán délután 5 órakor Fehér József Szívből jövő novellák című kötetének bemutatója nyitja a programsorozatot. A szerzővel és a könyv illusztrátorával, Vörös Éduával fényesi Tóth János beszélget. A könyvtár előcsarnokában a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézmény tanulóinak kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.

 

A Hódmezővásárhely néprajza című kétkötetes, összefoglaló néprajzi monográfia bemutatójára június 4-én, csütörtökön 17 órakor kerül sor a Városháza dísztermében. Az eseményen köszöntőt mond Almási István Hódmezővásárhely polgármestere. A kötetet Dr. Bartha Elek etnográfus, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja méltatja. A tekintélyes terjedelmű, több mint ezerháromszáz oldalas monográfiát és a szerkesztés hátterét Dr. Novák László, a kötet főszerkesztője, az MTA doktora tárja a könyvpremier hallgatósága elé.

 

Pénteken 17 órakor lesz a könyvtárban a Vásárhelyi Látóhatár irodalmi-helytörténeti-kulturális folyóirat összevont lapszámának bemutatója. Az est vendége Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője és V. Nagy Nándor restaurátor- és képzőművész lesz. A beszélgetést Dr. Szabó Pál történész vezeti.

 

Június 6-án szombaton Hódmezővásárhelyre látogat Jókai Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban megrendezésre kerülő író-olvasó találkozón az írónő a közelmúltban megjelent könyveit is dedikálja.

 

Jövő hét hétfőn Mágori Sándor fényképész mester Hódmezővásárhely és környéke látnivalóiról megjelent albumát Dr. Kádár Péter, a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe; június 9-én Szécsényi Barbara (T)örvény-könyv című verseskötetének bemutatója lesz a Németh László Városi Könyvtárban. A programsorozatot Teleki Júlia, a Délvidék "békeharcosának", a magyarellenes atrocitások túlélőjének és fáradhatatlan krónikásának Göröngyös utakon című könyvének ismertetője zárja június 10-én 17 órakor az Emlékpontban.

 

 

A könyvhéten debütáló 329 kötetet hetvenöt magyarországi és tizenkét határon túli kiadó gondozza.

Nézze meg a 2015. évi Könyvhét újdonságait, műfajokra bontva, és a gyermekkönyveket, az árakkal: 

 

Könyvhét katalógus (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

Fogékonyan a világ dolgaira

Fogékonyan a világ dolgaira

Oklevél átadásával és lovaskocsikázással ért véget a Zöld Búvár Tehetséggondozó Műhely idei tanévi csoportfoglalkozása. Jővőre is lesz!
Mozgás és zene harmóniája két percben

Mozgás és zene harmóniája két percben

Véglegesen összeállt a Fit-Kid Diákolimpia egyéni ”A” és ”B” kategória Országos döntőjének menetrendje, amelynek idei rendezési jogát a Hód Fitness SE. nyerte el. Részletes program
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.