GazdaságA vásárhelyi strand fejlesztése zökkenőkkel

2019. március 11., hétfő
 
A vásárhelyi strand fejlesztése zökkenőkkel

A hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi-gazdálkodási bizottságának vizsgálata szerint anélkül kötött szerződést a hódmezővásárhelyi strand vízkezelő technikájának kiépítésére Márki-Zay Péter polgármester, hogy a költségvetés megfelelő során az ehhez szükséges forrás rendelkezésre állt volna.

 

 

 

 

 

A vizsgálati jelentésről szóló, a szabálytalanságot megállapító határozatot március 8-án tartott ülésén fogadta el a hódmezővásárhelyi közgyűlés a Fidesz-KDNP frakció tagjainak szavazatával.

Kovács László a pénzügyi-gazdasági bizottság elnöke a vita során emlékeztetett rá, december 17-én döntött arról a közgyűlés, hogy a strandfejlesztés ügyében vizsgálat indul fedezet nélküli kötelezettségvállalás gyanúja miatt. A bizottság 24 dokumentumot kért munkájához, ebből azonban csak nyolcat bocsátott a polgármesteri hivatal a testület rendelkezésére.

A képviselő közölte, a hivatal az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos iratokat átadását rendszeresen megtagadja, vagy csak részben tesz eleget a pénzügyi bizottság kérésének. Hozzátette: ez ügyben jogorvoslatért a kormányhivatalhoz és az adatvédelmi biztoshoz fordult.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés a 2018-as költségvetésben 170 millió forint támogatást hagyott jóvá az önkormányzat tulajdonában lévő HMSZ Zrt. számára a strand vízkezelő technikájának kiépítésére. Az önkormányzat és a cég erről szerződést is kötött - mondta a képviselő.

 

Az időközi választást követően a fejlesztéshez szükséges lépések nem történtek meg. Ősszel azonban az önkormányzat saját beruházásában, a szükséges munkálatokat három részre bontva kiválasztotta a kivitelezőket és szerződést kötött a fejlesztés megvalósítására - mondta Kovács László, hangsúlyozva, ezt közgyűlési hozzájárulás nélkül nem lehetett volna megtenni.

A képviselő közölte, az ügyben vizsgálatot indított a rendőrség és a közbeszerzési döntőbizottság, amely szerdán hozott döntésével elmarasztalta az önkormányzatot.

 

Márki-Zay Péter a vita során kifejtette, az önkormányzat a Belügyminisztériumtól 170 millió forintos támogatást kapott a strand működési költségét évente 100 millió forinttal csökkentő fejlesztésre. A támogatás feltétele volt, hogy a fejlesztés az önkormányzat saját beruházása legyen.

A közbeszerzési terv módosításakor a közgyűlés döntött arról, hogy a fejlesztést nem a HMSZ Zrt. hanem az önkormányzat végzi el saját beruházásként, a szükséges költségvetési módosítást ennek ellenére a testület nem szavazta meg - mondta a polgármester.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Hiába a jó helyezés a tabellán

Hiába a jó helyezés a tabellán

A dupla győzelem reményében lépett pályára vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli, de a végjátékban már szerencséjük sem volt és nem használták okosan a faultokat sem.
Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

Semmit nem tehet a főigazgató a kancellár nélkül, aki fölött csak a miniszter áll. A törvényjavaslat szerint ő felel az intézmények gazdálkodásáért is.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.