SportA vásárhelyi sakkozók Tisza-parti kettős sikere

2013. november 26., kedd
 
A vásárhelyi sakkozók Tisza-parti kettős sikere

November 24-én vasárnap a 2. fordulóval folytatódott a Megyei I. osztályú Sakk Csapatbajnokság. A vásárhelyi matt-adorok ezúttal Szegedre, a Meritum-Tisza-parti Sakk Iskola csapatához látogattak el.

 

 

 

Tőkés János edző a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az ebben az iskolában tanuló diákok Herpai József és Mikó Valér edzők vezetésével sajátítják el a sakkozás fortélyait, akik közül többen most is a „felnőtt” csapathoz tartoznak. Tanács Anna egykori diákként már az első táblán játszik, míg Vidu Armand, Nógrádi Erik és Farkas Boldizsár stabil embernek számít csapatukban.

Szintén ez az intézmény ad otthont, a Dél-alföldi Regionális Sakk Iskolának, ahol nemcsak Szegedről, hanem Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyéből is érkeznek tanulni kívánó tehetséges fiatalok. Tőkés János azt is hozzátette, Hódmezővásárhelyről, mintegy 8-10 fiatal keresi fel Herpai és Mikó tanár urak edzéseit.

 

A vasárnapi 2. fordulóban a Pákozdysok ismét kitettek magukért, hiszen mind a felnőttek mind az ifjúságiak győzelemmel fejezték be a megyeszékhelyen tett kirándulásukat. Az első csapatnál két elkerülhető vereség nyomta rá bélyegét a jó szereplésre, míg az ifiknél reális eredmény született. Náluk kivételesen a csapattalálkozót 8 táblán rendezték meg, bár a versenyben csupán az első négy tábla eredménye számít

A bajnokságban most hosszabb szünet következik, legközelebb január 19-én ülnek sakkasztalokhoz a vásárhelyi játékosok, amikor is hazai pályán fogadják az ASS-Makói SVSE IV. számú csapatát.

 

 

Eredmények:

 

Meritum-Tisza-parti SI – VPFSSE    3 – 5

 

Tanács Anna – Ádók János                ½ -½

Mikó Valér – Borsi Imre                    ½ -½

Farkas Sándor – Botka Péter             0 – 1

Vidu Armand – Ábrahám Zoltán       0 – 1

Dr.Kárpáti Zoltán – Bene Zoltán       1 – 0

Nógrádi Erik – Tőkés János               0 – 1

Farkas Boldizsár – Balázs Máté        0 – 1

Rácz Gábor – Kovács Ákos              1 – 0

 

Ifjúsági csapatbajnokság és csapattalálkozó

4 táblán 1½ - 2½-re, 8 táblán összesen 2½ -5½ arányban győztek a vásárhelyi fiatalok!

 

Dávid Levente – Varga Előd               1 – 0

Békési Gergő – Dawud Rose            ½ -½

Fébert Richárd – Tápai Valér             0 – 1

Farkas Virág – Illés Anna                   0 – 1

Fülöp Csilla – Dawud Ayman           1 – 0

Mikó Vince – Gachályi Gergő            0 – 1

Kocsmár Ákos – Utasi Zsombor       0 – 1

Katona Kitti – Pelyva Csaba             0 – 1

 

További eredmények a csapatbajnokságból

 

Maróczy Géza SE III. – Szentesi Sakk SE II.                      6,5 - 1,5

Maróczy Géza SE IV. – Szatymazi Sakkbarátok Köre       4,5 - 3,5

ASS-Makói SVSE IV. – ASS-Makói SVSE III.                       3,5 - 4,5

 

Íme két játszna:

Nógrádi Erik (1494) - Tőkés János (1707) [C02]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.Hf3 Vb6 5.c3 Hc6 6.Vb3 Vxb3 7.axb3 cxd4 8.cxd4 Hge7 9.Hc3 Hf5 10.Hb5 Fb4+ 11.Fd2 Fxd2+ 12.Kxd2 0–0 13.Fd3 Fd7 14.Fxf5 exf5 15.Hc7 Bad8 16.Kc3 Bc8 17.Hb5 Hxe5+ 18.Kb4 Hd3+ 19.Ka5 Bc6 0–1

 

Balázs Máté (1599) - Farkas Boldizsár (1415) [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.f3 e5 5.d5 e3 6.Fxe3 Hf6 7.Fc4 Fe7 8.Hge2 Ff5 9.0–0 0–0 10.Vd2 c6 11.Bad1 cxd5 12.Hxd5 Hxd5 13.Fxd5 Vc7 14.Hc3 Hc6 15.f4 Fg4 16.Bde1 Bfd8 17.fxe5 Hxe5 18.Ff4 Ff6 19.Fxe5 Fxe5 20.Bxf7 Vb6+ 21.Bf2+ Kh8 22.Bxe5 Bf8 23.Ve3 Vxb2 24.Bxf8+ Bxf8 25.h3 Fxh3 26.Be8 Va1+ 27.Kh2 Vf1 28.Ff3 h6 29.Bxf8+ Kh7 30.Ve4+ g6 31.Ve7# 1–0

 

Olvassa el ezt is!

Tizenkilenc érem az Országos Bajnokságon

Tizenkilenc érem az Országos Bajnokságon

A XX. Gyermek - Kadet WTF Taekwondo Országos Bajnokságon a hódmezővásárhelyi Hwarangdo SE. harcosai. 6 arany-, 7ezüst-, 6 bronzérmet szereztek. Eredmények!.
Rendhagyó történelemóra

Rendhagyó történelemóra

A hároméves korában szovjet katonák által elrabolt Horváth László sorsát ismerhették meg középiskolások hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat

Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat

Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
Különleges vendég Vásárhelyen

Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 

És ezt már olvasta?

Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter
Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat vezetője kiválóan szerepelt, bekerült a VB-re induló magyar nemzeti válogatottba.
 
Tanévnyitó az MGK-n
Tanévnyitó az MGK-n Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyi sportolókat méltattak
Vásárhelyi sportolókat méltattak A város sportéletében is jelentős értéket képviselő eredményeket elért három fiatal vásárhelyi sportolót köszöntött a pénteken Márky-Zay Péter.