Kultúra, oktatásA vásárhelyi Mezőgazdasági Kar hétvégi programjai

2018. május 9., szerda
 
A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar hétvégi programjai

Május 9-én 16. alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara a Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferenciát.

 

 

 

 

 

 

Minden évben a kétnyelvű  rendezvényen neves kutatók és professzorok tartanak előadásokat az agrárszektort érintő legújabb témákban. Idén például Olaszországból, Romániából Szerbiából érkeztek előadók

A konferencia a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar tudományos életének egyik országos hírűvé vált, a témája minden évben más, de a célja a kezdetek óta az egyes országok közötti együttműködések lehetőségeinek feltárása és a már meglévő kapcsolatok hatékonyságának erősítése, új együttműködéseken alapuló projektek generálása, továbbá a nemzetközi és az interregionális kapcsolatok bővítése és elősegítése. 

 

Dr. Horváth József a Mezőgazdasági Kar dékánja a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az idén 16. alkalommal megrendezett konferencia lehetőséget biztosít az agrártudományok területén lejátszódó folyamatok megismerésére, a lehetséges fejlesztési célok és irányok meghatározására annak érdekében, hogy a térség mezőgazdasága jelentős szerepet tölthessen be Európa fejlődésében.

Az egyes szekciók előadásain a mikrobiológiától egészen a vadgazdálkodásig többféle témáról volt szó.

Az konferencia megnyitóján részt vett Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere, aki szerint mindenképpen támogatni kell az agrárium tudományos fejlődését, a külföldi országokkal való kapcsolatépítést.

A konferencia egy nappal az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok előtt kezdődik, vagyis a konferencia vendégeinek - kísérőrendezvényként - lehetősége nyílik a kiállítást is megnézni.

 

Szintén kapcsolódó hír, hogy a háromnapos kiállítás idején rendezi a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar, valamint a Hód-Mezőgazda Zrt. az Agrár-Felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének Hódmezővásárhelyi Fordulóját. Május 11-én pénteken 9 órától a Takács Ferenc Képző Központban mérik össze tudásukat az ország legjobb agrár hallgatói.

 

Másnap, május 12-én, szombaton, szintén a kiállítás területén lesz a  XXXIV. Szent György Napi Juhásztalálkozó, a hagyományos Juh-és kecsketermékekből készült ételek főzőversenyével, folklór programokkal, juhnyírási bemutatóval.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vajdasági diákok Vásárhelyen

Vajdasági diákok Vásárhelyen

A "Határtalanul" program keretében vajdasági középiskolások jártak a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán.
Kinevezték a vásárhelyi aljegyzőt

Kinevezték a vásárhelyi aljegyzőt

1992-ben a Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett. Végzettsége jogászdoktor. Nős, két gyermek édesapja. Közel 20 éves államigazgatási tapasztalata van.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.