SportA vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

2015. március 4., szerda
 
A vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

Az első tavaszi fordulóban elszenvedett hazai vereség után kizárólag a győzelem volt elfogadható eredmény felnőtt csapattól az NBII 12. fordulójában Túrkevén.

 

 

 

 

A lányok átérezték a mérkőzés fontosságát, és magabiztos játékkal megérdemelt győzelmet arattunk. Voltak ugyan a mérkőzésen belül kisebb hullámvölgyek, de a győzelmünk egy pillanatra sem forgott veszélyben. Az eredmény alakulásában döntő szerepet vállalt a mérkőzés legjobbjaként Hegyi Diána, aki 16 góllal terhelte meg a hazaiak kapuját.

 

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság – 12. forduló
Túrkeve, 150 néző

Túrkevei VSE – Hódmezővásárhelyi LKC 26-30 (11-18)


Jv: Héjja Ádám, Kónya Balázs
Versenybíró: Takács Tibor

HLKC: Kothencz – Hegyi D. 16, Tószegi, Németh 2, Kecskeméti 2, Rozmann 1, Becsei 4, Cs: Balogh (k), Krumesz 1, Szőke 3, Fürcht, Szabó , Kandó, Miklós 1, Sajtos
Edző: Gaál Adrienn

 

Gaál Adrienn: “Kötelező győzelmet hoztunk. Megfelelő koncentrációval és akarattal játszottunk. Számunkra most három hét szünet következik a bajnokságban, igyekszünk felkészülni a listavezető Békéscsaba elleni meccsre!”

 

Junior bajnokság
NBII Dél-Kelet csoport női junior kézilabda bajnokság – 12. forduló
Túrkeve, 50 néző


Túrkevei VSE – Hódmezővásárhelyi LKC 17-44 (9-18)

Jv: Héjja Ádám, Kónya Balázs


HLKC: Balogh (k), Szabó 6, Becsei 4, Kandó 8, Fürcht 5, Blaskovics 2, Klemm 7, Molnár S. 3, Kovács 1, Bálint 7, Gulyás, Molnár K., Mérai 1
Edző: Beslin Anikó

 

A HLKC két hét szünet után legközelebb március 21-én lép pályára, hazai pályán fogadja a listavezető Békéscsabai ENKSE csapatát.

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Ébredezik az atlétikai szezon

Ébredezik az atlétikai szezon

A vásárhelyi Hódiák SE a hétvégén a budapesti Ifjúsági és Junior Fedett pályás Bajnokságon több atlétikai számban is érdekelt volt, született dobogós helyezés is.
A báli szezon képei (2015)

A báli szezon képei (2015)

Ha szívesen felidéznék az idei báli szezon legszebb pillanatait, ismerősöket, barátokat, diáktársakat, nézzenek bele a Vásárhelyi Hírek báli képgyűjteményébe.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.