SportA vásárhelyi kézilabdás lányoknak indul a bajnokság

2013. február 3., vasárnap
 
A vásárhelyi kézilabdás lányoknak indul a bajnokság

Tavaly ősz óta Hódmezővásárhelyen hosszú idő után újra a Nemzeti Bajnokságban zajló női kézilabda-mérkőzést láthatnak a Hódtói Sportcsarnokban. Szeptember 23-án kezdődött az NBII Felnőtt Női Kézilabda Bajnokság, amelybe a vásárhelyi HLKC-s lányok is bejutottak.

 


 

Szeptemberben a Vásárhelyi Hírek gratulációját fogadó edző, Sipterné Ottlik Julianna elmondta, nagy örömmel, és még nagyobb várakozással néz az NBII-be jutott csapatra váró időszakra. Azt is hozzátette, „Nagy kihívás lesz ez a nagyrészt fiatal, ám roppant lelkes gárda számára.”

 

A HLKC csapatára valóban kemény időszak várt, a fiatal csapat számára az első fordulóban a tisztes helytállás volt a reális célkitűzés. 9 lejátszott mérkőzésből 2 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség az őszi forduló mérlege. A Tabella jelenlegi állása szerint a 11 csapatból a 9. helyen állnak.

Február közepén folytatódik a bajnokság, amelyben még 11 mérkőzés vár a HLKC Felnőtt Női és junior csapatára. 16-án hazai pályán a Szeghalom csapatát fogadják.

 

Kialakult HLKC számára a 2012/2013. évi NBII Dél-Kelet Magyarországi női kézilabda bajnokság tavaszi menetrendje:

 

XI. forduló
Hódmezővásárhelyi LKC – Szeghalmi NKC (elmaradt mérkőzés) – 2013. 02. 16.
felnőtt – 17.00
junior – 15.00

 

XII. forduló
Hódmezővásárhelyi LKC – Békéscsabai ENKSE II – 2013. 02. 23.
felnőtt – 17.00
junior – 15.00

 

XIII. forduló
Orosházi NKC II. – Hódmezővásárhelyi LKC – 2013. 03. 02.
felnőtt – 18.00
junior – 16.00

 

XIV. forduló – szabadnap

 

XV. forduló
Hódmezővásárhelyi LKC – Lajosmizse NKC – 2013. 03 . 16.
felnőtt – 17.00
junior – 15.00

 

XVI. forduló
Gyulai SE – Hódmezővásárhelyi LKC – 2013. 04. 06.
felnőtt – 18.00
junior – 16.00

 

XVII. forduló
Hódmezővásárhelyi LKC – Marosmenti NKSE – 2013. 04. 13.
felnőtt – 17.00
junior – 15.00

 

XVIII. forduló
Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC – 2013. 04. 21.
felnőtt – 14.00
junior – 16.00

 

XIX. forduló
Hódmezővásárhelyi LKC – Kisteleki KK – 2013. 04. 27.
felnőtt – 17.00
junior – 15.00

 

XX. forduló
Abonett KC – Hódmezővásárhelyi LKC – 2013. 05. 05.
felnőtt – 17.00
junior – 15.00

 

XXI. forduló
Hódmezővásárhelyi LKC – Túrkevei VSE – 2013. 05. 11.
felnőtt – 17.00
junior – 15.00

 

XXII. forduló
Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC – 2013. 05. 18.
felnőtt – 18.00
junior – 16.00

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Megerősítették a HLKC felnőtt csapatát

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Marihuánát szagolt ki a rendőrkutya

Marihuánát szagolt ki a rendőrkutya

Mintegy 10 kilogramm marihuánát szagolt ki Guy, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kábítószer kereső kutyája február elsején a Röszkei Határátkelőhelyen.
Divatvillanás Shanghaiból – Búzás Luca rovata

Divatvillanás Shanghaiból – Búzás Luca rovata

A Kínában dolgozó fiatal hódmezővásárhelyi divattervező az orientális divat fellegvárában figyeli a trendek alakulását. A Vásárhelyi Hírek olvasóinak divatrovatában osztja meg röviden benyomásait. Képekkel!  
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.