Kultúra, oktatásA Vajdaságig ért a Látóhatár

2014. szeptember 22., hétfő
 
A Vajdaságig ért a Látóhatár

A vajdasági, muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad meghívására szeptember 18-án, csütörtökön a Magyar Házban a nagyszámú érdeklődő közönség előtt  mutatkozott be a Vásárhelyi Látóhatár című folyóirat, tájékoztatta Fuchszné Benák Katalin a Vásárhelyi Híreket.

 

 

 


A lap főszerkesztője az irodalmi estről elmondta, Soós Csilla olvasószerkesztő, a Németh László Városi Könyvtár igazgatója az elmúlt öt esztendő írásaiból szemlézett, ami által átfogó körképet kaphattak a muzslyaiak a folyóiratban megjelenő írásokról.

 

Az irodalmi est keretében fotókiállítás nyílt, Gaál Györgyi fotós, a Németh László Gimnázium médiatanára, a Vásárhelyi Látóhatár képszerkesztőjének munkáiból.

„Pillanatképek ezek a fotók, mégpedig nem véletlen, hanem egytől egyig mély érzelmi töltésű felvételek, és a kiállítás maga talán ezért is tűnik egységesnek” - méltatta a tárlatot Kovács Jolánka, a SZJMSZ alelnöke.

 

Az est hangulatát Dani Imre költő, író, társadalomkritikus, dalszerző és fényesi Tóth János író, költő tette meghitté, akik az eddig megjelent köteteiket is bemutatták. A megzenésített versek és Dani Imre dalai nagy tetszést arattak.

 

Megtudtuk, az est folytatásaként a muzslyai irodalmárok  október 17-én mutatkoznak be Hódmezővásárhelyen az Őszi Hetek ideje alatt a Vásárhelyi Látóhatár 19. számának bemutatóján, ahol a Sziveri János Művészeti Színpad munkásságát, Kovács Jolánka Jajistenem című gyermeknovellákat tartalmazó kötetét, illetve Czirok Attila Magánykő című legújabb verseskönyvét is bemutatják. Moderátor Kónya-Kovács Otília újságíró lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az amerikai légitámadások története

Az amerikai légitámadások története

Háromszáznál több amerikai repülőgépet lőttek le Magyarország felett. A vásárhelyiek az október 18-tól ismerkedhetnek meg a II. Világháború alig ismert harci tevékenységével.
A Vásárhelyi Városi Televízió új időszámítása

A Vásárhelyi Városi Televízió új időszámítása

Ma egy éve, 2013. szeptember 17-től álltak át a digitális sugárzásra. Március óta belakták új helyüket is, ahol már a műsorkészítés is digitális. Képekkel!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.