FélpercesA tram traint nem érinti

2023. július 1., szombat
 
A tram traint nem érinti

Július 1-jétől a MÁV-START és a GYSEV járatain megszűnnek az IC-pótjegyek és a gyorsvonati pótjegyek, a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek a vasúti távolsági közlekedésben. 

 

 

 

Módosult a kilométeralapú menetjegyek díjszabása. Tíz kilométer távolságig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljesárú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt.

 Ugyanakkor a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosokra érvényes jegyek és bérletek árát nem érinti a tarifaátalakítás

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Eltörölték a földadót

Eltörölték a földadót

Több mint kilencven település, köztük fideszes és független vezetésűek is adóztatták a földtulajdonosokat. Eltörlésével a nagybirtokosok járhatnak jól.
Három vásárhelyi érmes helyezés a Barátság Kupán

Három vásárhelyi érmes helyezés a Barátság Kupán

Június 25-én Barátság Kupa ITF Taekwon-do Nyílt Országos Versenyt rendeztek Battonyán, ahol 20 Klub 130 versenyzője mérettette magát.
Új főigazgató a Tornyai élén

Új főigazgató a Tornyai élén

Egy igen sokszínű hazai politikai, kulturális tevékenységben részt vett, fővárosban élő történész pályázatát tartotta érdemesnek a Vásárhelyi Közgyűlés.
Új buszok Vásárhely útjain

Új buszok Vásárhely útjain

A járművek alacsony belépésűek, akadálymentesített kialakításúak, légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal rendelkeznek.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.