Kultúra, oktatásA természettudományos képzést erősíti

2014. november 26., szerda
 
A természettudományos képzést erősíti

A mindennapi természettudományos oktatás része lett a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola 'Gyulai József Természetudományos Műhelye'.

 


 

 

 


 

 

 

 

 

 

2014.11.26.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Sajtóközlemény                     

GYULAI JÓZSEF TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MŰHELY

 

A „Gyulai József Természettudományos Műhely” című projekt 325,41 millió forint összegű, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg. A projekt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város konzorciumi együttműködésével kettős célt valósított meg. Egyrészt tárgyi eszközök beszerzésére, beüzemelésére, a fejlesztés helyszínének fizikai szempontból történő alkalmassá tételére került sor, másrészt az eszközök szakszerű felhasználására vonatkozó tudás átadására, megszerzésére, az érintettek képzésére. A laboratóriumi órák szaktanári segédletének és tanulói munkafüzeteinek elkészítésével egy olyan szakmai fejlesztésre került sor, amelyben részt vettek a Németh László Gimnázium, Általános Iskola, valamint a partnerintézmények szaktanárai. Ez hozzájárult szakmai együttműködésük, szaktárgyi jártasságuk és módszertani tudásuk fejlesztéséhez. A szakmai fejlesztések eredményeként létrehozott taneszközöket sajátjuknak érezhetik, ennek eredményeként kellően motiváltak azok használatában.

 

A projekt további megvalósult elemei:

 

- A minden igényt kielégítő korszerű laboratórium kialakítása megtörtént, mely alkalmas egyidejűleg több iskola diákjainak, és szakoktatóinak befogadására. A kialakításra kerülő helyiség válaszfal segítségével két egyenként 18 fős egyenlő infrastruktúrával felszerelt részre osztható, így lehetőség van egyidejűleg más-más tanórák lebonyolítására.

- Az oktatáshoz, kísérletezéshez szükséges anyagok, demonstrációs- és interaktív szemléltető eszközök beszerzése.

- A laboratórium működtetéséhez szükséges szakemberek (5 fő) biztosítása.

- A laboratóriumban dolgozó munkatársak, az iskola tanárainak és a bevont iskolák pedagógusainak továbbképzése (4 különböző tartalmú tanfolyam, összesen 103 fő számára).

- Szaktanári segédlet készítése az „Ember a természetben” és a „Földünk-környezetünk” műveltségi területhez igazodva. Tanulói munkafüzetek kialakítása a megfigyelések és mérési eredmények rögzítésére. Összesen 335 tanítási óra anyaga készült el, amelyet 32 tanár állított össze.

- Felkészítő-foglalkozások, szakkörök, tehetséggondozási programok (közöttük 11 tanulmányi verseny) szervezése.

- Bemutató tanórák (az alsó tagozat osztályai és külföldi vendégdiákok számára), a laboratóriumban folyó munkák elektronikus rögzítéséhez szükséges feltételek megteremtése.

- A laboratóriumi munkák "online" megtekintéséhez szükséges honlap létrehozása, üzemeltetése.

- Szakmai napok, műhelykonferenciák (összesen 16 rendezvény) szervezése, lebonyolítása.

- A tanulók helyi identitásának erősítése a laboratórium névadójának, a világhírű hódmezővásárhelyi származású fizikus, Gyulai József munkásságának bemutatásával.

- A szülők tájékoztatása a laboratórium nyújtotta lehetőségekről.

 

A projektről bővebb információ a http://nlglabor.hu/ honlapon olvasható.

 

Olvassa el ezt is!

Példák a lehetőségekről

Példák a lehetőségekről

A gimnáziumban kapott természettudományos ismeretek és a nyelvtanulás hogyan hasznosult a pályaválasztásban? Négy egykori diák osztotta meg tapasztalatait. Képekkel!
Hiányzott egy kis plusz

Hiányzott egy kis plusz

A vásárhelyi kézis lányok egy roppant masszív, dinamikus ellenféllel csaptak össze, akik ellen nem igen találták az ellenszert. A döntetelen azért összejött.
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.