Kultúra, oktatásA tavalyi Tornyai-plakettes mutatta be tárlatát

2019. szeptember 27., péntek
 
A tavalyi Tornyai-plakettes mutatta be tárlatát

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat legmagasabb elismerésével, a Tornyai-plakettel jutalmazott alkotója, Ámmer Gergő szobrászművész önálló kiállítása október 5-én, szombaton az idei képzőművészeti seregszemle megnyitását követően nyílik meg a Tornyai János Múzeum földszinti időszaki kiállítótermeiben.

 

 

 

 

 

 

A rendezés alatt álló tárlatot sajtóbejáráson mutatta be a művész és a közgyűjtemény művészettörténésze, Képiró Ágnes.

 

Ámmer Gergő 2017-ben végzett a magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászat szakán, a fiatal alkotó a Tornyai-plakett mellett a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja mellett a Derkovits-ösztöndíjat is elnyerte. Két éve állított ki először a Vásárhelyi Őszi Tárlaton, amelyen azóta folyamatosan jelen van, s a művész az idei tárlat zsűrijében is szerepet vállalt.

 

A szobrászművész tárlatáról szólva Képiró Ágnes elmondta: a kiállított tíz alkotás két csoportra osztható, részben önportréábrázolások analízisét tárja a látogatók elé, míg a másik csoportjuk mitológiai, bibliai témákat dolgoz fel. Anyaghasználatban és technikában is sokrétűség jellemzi az alkotót, aki a kemény andezittel, vagy a márvánnyal is magabiztosan dolgozik, s bár a klasszikus szobrászat hagyományaihoz hű marad, művészetében jelen van a kísérletezés, és a kortárs tendenciákhoz való illeszkedés is.

 

– Máig tartó lendületet adott számomra a tavaly Hódmezővásárhelyen elnyert elismerés – jelentette ki Ámmer Gergő, aki a tavalyi kiállítás két kompozíciója mellett nyolc további alkotással készült az idei tárlatra, amelyeknek anyaghasználatában a gipsz, a márvány és az andezit jelenik meg.

 

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

High-tech agrároktatás Vásárhelyen

High-tech agrároktatás Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Karon a 30 hallgatóval megkezdődött képzés a legnagyobb létszámú precíziós szakmérnöki képzés Magyarországon.
Sportpálya fejlesztések kezdődtek Vásárhelyen

Sportpálya fejlesztések kezdődtek Vásárhelyen

Befejezéséhez közeledik a népkerti kosárlabdapálya. Az új pálya magas teherbírású elemekből készült. Négy óvoda műfüves focipályáját is elkezdték építeni.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.