Kultúra, oktatásA tanévkezdés biztosított, de a Táltos ügy vége még nem látszik

2017. augusztus 17., csütörtök
 
A tanévkezdés biztosított, de a Táltos ügy vége még nem látszik

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ szülői értekezletre hívta a Táltosba járó gyerekek szüleit. A tanévkezdés minden gyerek számára megoldódott. Erről sajtóközleményben értesítették a Vásárhelyi Híreket.

 

 

 

 

 

A 4 School Iskolafenntartó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2017. július 31-én benyújtott kérelmében jelezte a Csongrád Megyei Kormányhivatal részére, hogy a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Középiskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Hódmezővásárhelyi Tagintézmény megszüntetéséről döntött.

 

Ez alapján a Csongrád Megyei Kormányhivatal a nyilvántartásából a tagintézményt 2017. augusztus 31-vel törli, és egyúttal kijelölte azokat a nevelési-oktatási intézményeket, amelyekben a gyermekek nevelése-oktatása szeptember elsejétől biztosított.

 

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ augusztus 14-én az átiratkozás lehetőségeiről az érintett szülőket szülői értekezleten tájékoztatta, kiemelve a szabad iskolaválasztás jogának, valamint a szakértői véleménnyel rendelkező gyermekek fejlesztéshez való jogának érvényesülését, és garantálva, hogy a Kormányhivatal által kijelölt intézmények a szakértői vélemények függvényében fogadják a gyermekeket.- olvasható a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ közleményében.

 

A Táltos ügy a vásárhelyi gyerekek, illetve szüleik számára rendeződni látszik, azonban még mindig nyitva a kérdés, mennyi az igazságtartalma Mártonné Ritter Mária igazgató, aki többek között a Vásárhelyi Híreknek is azt állította, hogy a halaszthatatlan felújítások miatt kérik az egyéves törlést. Sőt azt is mondta: „a sajtóban megjelent pletykaszintű hírekkel ellentétben sem az intézmény gazdálkodásával sem mással kapcsolatban semmilyen vizsgálat nem folyik. A NAV sem vizsgálódik semmilyen ügyben, nemhogy bűnügyben. Az ezzel kapcsolatban megjelentek miatt, feljelentéssel fogunk élni.”

 

Ehhez képest augusztus 7-én éppen hogy Bálint Gabriella tett rendőrségi feljelentést a Táltos Iskola körüli történések miatt. A képviselő, aki a KDNP helyi elnöke, valamint a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat igazgatója ezért a sajtón keresztül bejelentette, rendőrségi feljelentést tesz a vásárhelyi intézmény megszűntetése és a körülötte hetek óta folyó furcsa történések miatt. 

 

Nemcsak a településrész képviselőjeként, hanem a szociális érzékenységem és gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, családban történő nevelésének elősegítésében való munkám és tapasztalatom alapján fogalmazom meg és bátran kijelentem: becstelen eljárást folytat a Táltos Általános Iskola,,Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetése” - nyilatkozta a Vásárhelyi Híreknek Bálint Gabriella.

 

Az ügy tehát még nincs lezárva.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Restaurálták Magyarország legnagyobb első világháborús szobrát

Restaurálták Magyarország legnagyobb első világháborús szobrát

Pásztor János alkotása csütörtökön került vissza a Kossuth térre. Az elesett hódmezővásárhelyi katonák nevét megörökítik a szobor előtt
Felborul Vásárhely közlekedése

Felborul Vásárhely közlekedése

A huszadikai programokat új helyszínen rendezik. Egy hétig az átmenő forgalom miatt teljesen felbolydul a belváros. Több balesetveszélyes pont lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.