Kultúra, oktatásA tanév végéig dolgozhatnak a nyugdíjas tanárok

2013. február 27., szerda
 
A tanév végéig dolgozhatnak a nyugdíjas tanárok

Több mint 3700 közalkalmazottat, köztük 11 hódmezővásárhelyit érint az új nyugdíj-rendelet, akik közül 830-an kérték a továbbfoglalkoztatásukat.

 

 

 

 

 

A kormány azokon ezt azokon a helyen teszi lehetővé, ahol másképp nem lehet megfelelő szakos tanárt biztosítani. A nyugdíjas tanárok a tanév végéig dolgozhatnak - tájékoztat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik).

A kormány közszolgálati nyugdíjpolitikájából adódóan született az a döntés, hogy minden közszférában dolgozónak, aki a nyugdíj mellett más jogviszony szerinti illetményben is részesül, döntenie kell, hogy a nyugdíját vagy másik jövedelmét választja. Ezt a társadalombiztosítási ellátásról szóló törvény írja elő 2013. július 1-jétől, és a kormányzati döntés az állami alkalmazott pedagógusok körét, a Klik öregségi nyugdíjkorhatárt elérő munkatársait is érinti - áll a Vásárhelyi Híreknek eljuttatott közleményben.

A nyugdíjas vagy nyugdíjba vonuló pedagógusok számára a kormány lehetővé teszi, hogy egyedi engedéllyel tovább dolgozhassanak azokon a területeken, ahol másképp nem lehet megfelelő szakos tanárt biztosítani.
Ennek érdekében a nyugdíjas, illetve az idén a közoktatás területén nyugdíjkort elérő közalkalmazottakat a központ tájékoztatta a jogszabályi változásokról, és begyűjti, feldolgozza, valamint az ágazati miniszteren keresztül továbbítja a kormánynak a továbbfoglalkoztatásra irányuló, szakmailag indokolt kérelmeket.

Az eddigi adatok szerint több mint 3700 közalkalmazottat érint ez a rendelkezés a KLIK állományában, közülük 830 kérte a továbbfoglalkoztatását, melynek engedélyezéséről a kormány dönt.

Nyugdíjas korú közalkalmazottak által ellátott legérintettebb szakok, munkakörök között szerepel a szakoktató (453), a zenetanár (378), a tanító (140), a szakképző tanár (131), matematika-fizika (129), illetve a testnevelés és a magyar szak, szakpár.

A tanév biztonságos befejezése és az intézményi alapfeladatok ellátása érdekében a KLIK munkáltatói döntése alapján – összhangban a kormányhatározattal, valamint a pedagógus szakszervezetekkel kötött megállapodásnak megfelelően – a tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Móricz a villamosról is elfelejtett leszállni

Móricz a villamosról is elfelejtett leszállni

Meglepetések, irodalomtörténeti kuriózumok színesítik a Németh László estet. Három új könyv bemutatója mellett, az író lánya, Németh Ágnes kéziratok, levelezések történetét hozza el.
Indul az idei közmunkaprogram Hódmezővásárhelyen

Indul az idei közmunkaprogram Hódmezővásárhelyen

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér havi 75,500 forint, a szakképzettséget igénylő munkakör betöltése esetén havi 96,800 forint.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.