SportA támadójáték mellett a védekezés is kiválóan működött

2022. október 30., vasárnap
 
A támadójáték mellett a védekezés is kiválóan működött

Két vesztes bajnokit követően ismét hazai környezetben lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjában a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.

 

 

 

 

 

 

Slobodan Kalinic együttese a Pénzügyőrt fogadta péntek este a Hódtói Sportcsarnokban.


A fővárosiak mindig kellemetlen, jól szervezett ellenfélnek számítanak, nem véletlen, hogy két hete Sopronból győzelemmel távoztak – azt a SMAFC-ot győzték le idegenben, amely gárdától múlt hétvégén kikapott a Kosársuli. Ennek ellenére szinte végig a vásárhelyiek akarata érvényesült a mérkőzésen, és egy pillanatig sem forgott veszélyben a siker.


Fantasztikusan kezdett a sárgamezes hazai csapat, már az első negyed megalapozta a végeredményt. A kezdőötösben saját nevelésű fiatalként szerepet kapó Karsai harcias és ponterős játékának, valamint Varga Ákos és Pavlovic kosarainak köszönhetően a második perctől a hatodikig 17-0-s rohammal hagyta állva a Kosársuli a Pénzügyőrt. A támadójáték mellett a védekezés is kiválóan működött, triplakísérletekkel kellett próbálkozniuk a vendégeknek, de ezek rendre kimaradtak, a lepattanók pedig nagyobb részben a vásárhelyieké lettek. Knyur utolsó másodperces triplája állította be a 29-9-es állást az első negyed végén.


A második negyed elején, 33-9-nél alakult ki a legnagyobb különbség a meccsen, innen igyekezett zárkózni (főként Széphelyi jó játékának köszönhetően) a Pénzügyőr. Kalinic mester viszont úgy rotálta a csapatot, hogy mindig volt valaki, aki egy-egy extra megmozdulással hozzátett a játékhoz, így Kelemen triplája a 17. percben ismét húsz pont fölé tornázta az előnyt (43-21), majd a félidő végéhez közeledve Borbáth jeleskedett egy szép kettessel. A szünetre 46-28-as, magabiztos előnnyel vonulhatott a Kosársuli.

Ugyan a 24. percig Pavlovic pontjainak hála maradt a különbség, érezhetően jobban jött a szünet a vendégcsapatnak, hiszen rendezték a soraikat és javuló palánk alatti játékkal rést találtak a hazai védekezésben. Hajnal, Kerkai, Horváth és Barócsi is eredményes volt, a 8-0-s szériájuk – a Kosársuli majd’ ötperces gólcsendjével kiegészülve – apró reménysugarat jelentett számukra (50-39 a 29. percben). A negyed utolsó másfél perce azonban Kassé és Bálinté volt, utóbbi nagyon fontos pillanatban süllyesztett el egy triplát, így az utolsó tíz percnek 57-39-ről mehetett neki a két csapat.


Ekkora különbségről pedig már nem volt kérdés, hogyan alakul a hajrá. Küzdöttek a vendégek, de az eladott labdáikat Pavlovic kétszer is megbüntette, 64-50 után pedig Bálint betörése, majd Karsai zsákolása és Varga Zalán két triplája következett. A hajrában mindenki lehetőséget kapott a saját nevelésű vásárhelyi fiatalok közül, Bősz a szezon egyik legszebb passzával köszönt be, és bár a vendégek kozmetikáztak picit az eredményen, a 76-62-es hazai siker teljesen megérdemeltnek és reálisnak nevezhető. A meccs legeredményesebbje a 16 ponttal és 12 lepattanóval dupla-dupláig jutó Varga Ákos lett.

 

NB I/B Zöld csoport, 6. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Pénzügyőr SE 76-62 (29-9, 17-19, 11-11, 19-23)

Hódtói Sportcsarnok, 290 néző. Vezette: Radnóti, dr. Varga, Vadász

Kosársuli: Pavlovic 14, Varga Á. 16/3, Kelemen 4/3, Varga Z. 8/6, Karsai 11
Cserék: Bálint 10/3, Knyur 5/3, Borbáth 4, Kass 4, Bősz -, Megyesi -, Pinnyey –
Vezetőedző: Slobodan Kalinic

Pénzügyőr: dr. Szekeres 10/6, Nyikos 2, Kovács -, Kerkai 2, Barócsi 14
Cserék: Széphelyi 13/6, Hajnal 8/6, Szálas 8/3, Horváth 3/3, Nemes 2, Kutrovich –
Vezetőedző: dr. Bagi Melinda

 

Slobodan Kalinic: „Először is szeretnék minden jót kívánni a Pénzügyőrnek, nagyon kemény ellenfélnek bizonyultak. Remekül sikerült feltörnünk a meccs első felében a védekezésüket, könnyű pontokat szereztünk, emellett jól is védekeztünk, ez jelentette a különbséget és ennek köszönhetően tudtuk végig őrizni az előnyünket.”

 

Az U20-as csapat is magabiztos, 102-67-es győzelmet aratott, úgy, hogy öten (Balogh, Borbáth, Bősz, Karsai, Knyur) is tíz pont fölé jutottak. A legeredményesebb a 22 pontos Karsai volt.

 

Folytatás november 1-jén, kedden Bonyhádon.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Indiai kender a nádasban

Indiai kender a nádasban

Négy kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy hódmezővásárhelyi férfi otthonában. A zacskóba porciózott marihuána több mint 12 millió forintot ér.
Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Kristályt árultak Vásárhelyen

Kristályt árultak Vásárhelyen

A csongrádi házaspártól vásárolt anyagot egy hódmezővásárhelyi iskola mellett értékesítették. Akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet belőle.
Hódmezővásárhelyi rezsi válságterv

Hódmezővásárhelyi rezsi válságterv

A Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal elkészítette válságtervét, amelynek bevezetésétől a becsléseik szerint több százmilliós megtakarításokat remélnek.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.