SportA szezon meccsének is beillő találkozó volt

2024. április 12., péntek
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Túlzás nélkül a végletekig kiélezett, kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

 

 

 

 

A szezon meccsének is beillő találkozót végül a vendégek nyerték meg, akik így elvették a Kosársuli január óta tartó veretlenségét és előnybe kerültek a negyeddöntős párharcban.

 

Elkezdődött az NB I/B Zöld csoportjában a rájátszás, amelynek negyeddöntőjében az alapszakasz-4. Kosársuli az 5. Veszprémmel csap össze. Mivel a párharc két győzelemig tart, így dupla jelentősége volt annak, meg tudja-e tartani a vásárhelyi csapat a pályaelőnyét.

 

Az előjelek kedvezőek voltak a Kosársuli szempontjából, hiszen a veretlenségi sorozat egyik legnehezebb állomásaként március közepén 94-84-re sikerült legyőzni a Hódtóiban a veszprémieket. Tudtuk jól viszont, hogy ez most teljesen más meccs lesz, és ez maximálisan így is történt.

 

Alex Geddes ugyanis alaposan felkészítette a csapatát a Kosársuliból, így az első percekben erődemonstrációt tartott a Veszprém a csordultig telt, ezúttal is elképesztő hangulatú sportcsarnokban. Moore kosaraival a 6. percben már tízzel vezettek (6-16), és hiába kért időt Saša Vejinović, a 8. perc elejére tovább nőtt a különbség (9-23). Mínusz tizennégynél ébredezni kezdett a támadásban és védekezésben is mattolt Kosársuli, de nem sikerült érdemben zárkózni a negyed végéig (16-27).

 

A második negyed elején viszont rendezte a sorokat a csapat, amihez Balogh zsákolása adta meg az alaphangot. Orgona vezetésével jött egy 8-0-s roham (24-27), és sikerült olyan távolságba feljönni, amivel abszolút meccsben lehetett maradni. A negyed közepén mindkét csapatnál becsúszott egy-két pontatlanság támadásban, majd a félidő előtti bő két perc intenzívre sikerült – a Veszprémben egyaránt megfordult Orgona és Rosic szórt triplát itt, Madár kétszer ott. A nagyszünetre Kelemen állította be a 37-43-as eredményt.

 

A pihenőt követően ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták. Tapadt a Kosársuli, sőt, Kelemen villanásaival az egyenlítés is összejött (46-46, 22. perc), de a vezetést nem sikerült átvenni. Ez megbosszulta magát és rányomta a bélyegét a harmadik negyedre, hiszen a 23. perc elejétől óriási fordulat állt be a játék képében: a két csapat őszi meccsén fantasztikusan teljesítő Madár vette a hátára a Veszprémet, ami zsinórban három sikeres triplának is köszönhetően egy 16-2-es rohamban teljesedett ki (48-62, 29. perc). A támadásban megzuhant Kosársuli Moore hármasánál az addigi legnagyobb hátrányba került a 30. percben (50-65), és rohanhatott az eredmény után.

 

Ennek viszont meglett a pozitív hatása, sőt. 54-68-ról hatalmas fokozatba kapcsolt elöl és hátul is a csapat, öt perc alatt egyetlen kosarat sem engedett a Veszprémnek (!), miközben Bálint, Kelemen, majd Rosic szállította elöl a pontokat. Már-már emberfelettinek mondható, 17-0-s sorozattal sikerült fordítani a 36. perc végére, a közönség szurkolása mellett pedig szinte elképzelhetetlen volt, hogy innen ki lehet kapni. Madár és Szabó ugyan összehozott egy 6-0-t (71-74), ám Bálint palánk alatti befejezései nagyon szoros, eredményes védekezésekkel társultak, így az utolsó percet 75-74-ről kezdte a csapat.

 

A Veszprém támadott, időt kért, majd ismét támadott és ismét időt kért, ám előbb Moore-nak, majd Madárnak sem sikerült a gyűrűbe találnia. Utóbbi aztán tíz másodpercre a végétől eladta a labdát, Bálint bedobta a ziccert. 77-74, öt másodperc hátra… ekkor pedig jött, aminek jönnie kellett – Moore felhozta a labdát, senki nem tudta őt faultolni, a dudaszós triplája pedig a palánkról nem kifelé, hanem befelé pattant.

 

77-77-ről jöhetett tehát az első hosszabbítás. Úgy tűnt, a lélektani fölénnyel élni tud a Veszprém, hiszen Moore-nak köszönhetően 6-0-val kezdtek a vendégek (77-83). A 44. perc elején a legjobbkor jött Kelemen hármasa, majd Rosic a veszprémi eladott labdákat kihasználva előbb egy büntetőt, majd egy triplát süllyesztett el (84-83). Következhetett a sakkjátszmaszerű büntetőzés, amiből végül egálra jöttek ki a csapatok – 86-86-ról még volt egy támadása a győzelemért a Veszprémnek, ám Madár nem tudta bedobni a triplát, így jöhetett a második hosszabbítás.

 

Birkás kosarára Kelemen válaszolt, ám Popadic hármasa után jobban bírta az idegek harcát a Veszprém: a Kosársuli büntetőket hagyott ki és Rosic tripláját leszámítva a távoli dobások sem ültek, miközben a vendégektől Moore szórta meg magát ismét. A vége 97-93-as veszprémi siker lett, ami annak tükrében megérdemelt, hogy szinte végig vezettek a meccsen. Ennek ellenére a hatalmasat küzdő Kosársulinak nagyon fájhat a rendes játékidő vége…

 

NB I/B Zöld csoport, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Vásárhelyi Kosársuli – Veszprém Kosárlabda Klub 93-97 (16-27, 21-16, 15-22, 25-12, 9-9, 7-11)

Hódtói Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Farkas, dr. Danka, Nagy
 
Kosársuli: Borbáth 4, Rosic 23/9, Balogh 7, Bálint 17, Orgona 14/3
Cserék: Pinnyey -, Knyur -, Kelemen 28/12
Edzőpáros: Saša Vejinović, Utasi Gábor
 
Veszprém: Szabó 12/3, Madár 22/18, Varga 5/3, Takács 7/3, Moore 41/6
Cserék: Popadic 4/3, Prodanovic 2, Birkás 4
Vezetőedző: Alex Geddes

 

Saša Vejinović: „A mait elbuktuk, de a párharcot mi nyerjük. Minden porcikámmal ebben hiszek.”

Alex Geddes: „Nagyon nagy meccs volt, megkockáztatom, hogy mindkét csapat a szezon meccsét játszotta. Hatalmasat kellett harcolnunk elejétől a végéig. Gratulálok a Vásárhelynek, remekül teljesítettek, és gratulálok a közönségnek is, hiszen olyan fantasztikus hangulatot teremtettek, amiben élvezet volt játszani. Remélem, hogy meg tudjuk ismételni a teljesítményünket szombaton, és továbbjutunk az elődöntőbe.”

 

A második meccs április 13-án, szombaton 18 órakor kezdődik Veszprémben. Amennyiben a Veszprém győz, megnyeri a párharcot és továbbjut, Kosársuli-siker esetén viszont jöhet a harmadik meccs, amit jövő szerdán, április 17-én 18:30-kor játszhatnak, ismét a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2 2024. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A csendes, szagtalan gyilkos szezonja
A csendes, szagtalan gyilkos szezonja Majdnem tragédiával kezdődik a fűtésszezon. A 14 éves fiú szén-monoxid mérgezéssel került kórházba. Tanácsok a fűtési szezon idejére.
 
A vereség ellenére erre a játékra bőven lehet építeni a szezonban
A vereség ellenére erre a játékra bőven lehet építeni a szezonban A Kosársuli két és fél negyeden keresztül vezetett, végül szoros csatában kikapott az egyik bajnokesélyes otthonában.
 
Október 9-től elindult a városi helyi buszközlekedés az új szolgáltatóval
Október 9-től elindult a városi helyi buszközlekedés az új szolgáltatóval A Balaton Busz látja el Hódmezővásárhely tömegközlekedését. Nem volt zökkenőmentes az indulás, sokan lemaradtak a reggeli és délutáni csúcsidőszakban. 
 
Hazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása
Hazaérkezett a KFOR kontingens 30. váltása Visszafogadó ünnepségen köszöntötték a hódmezővásárhelyi laktanyába hazatért közel 400 fős KFOR kontingenst.
 
Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában
Nyílt nap volt a Csomorkány SE vívócentrumában A vásárhely vívósport évtizedek óta sikerekkel hallat magáról. A klub célja, hogy minél több gyermekkel kedveltessék meg a vívás különleges világát.
 
Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény
Az utolsó negyedben dőlt el az eredmény Október 4-én este a Győr ellen sikeresen kezdte meg hazai szereplését a 2024/25-ös szezonban a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata.