MozaikA Szabadtéri Játékokat is befolyásoló renoválás kezdődik

2013. augusztus 23., péntek
 
A Szabadtéri Játékokat is befolyásoló renoválás kezdődik

Lehet, hogy a nézők idén látták utoljára ebben a formában a Szabadtéri színpadát, mert jelentős változások várhatók a Fogadalmi templom felújítása kapcsán. Mint arról a nol.hu beszámolt az sem kizárt, hogy az építkezés örökre megváltoztatja majd a Szegedi Szabadtéri Játékok nyolcvan év óta megszokott színházi rendjét.

 

 

 

Van olyan elképzelés, hogy megszűnik a hatalmas kőszínpad, amely mindeddig meghatározta a szegedi előadások látványának kereteit. Még az is lehet, hogy hátat fog fordítani a Szabadtéri a dómnak, és a székesegyház megszűnik az előadások háttere, állandó látványeleme lenni. Mint a lap írja, mobil színpadot emlegetnek, amelyet ugyanúgy össze- és szét kell szerelni, mint a nézőteret, és a nyár végétől a következő nyár elejéig raktározni valahol.

 

Az már a télen fölmerült, hogy a dóm bejáratánál lévő kőszínpad méretét csökkentik, az alatta lévő öltöző rendszert pedig vagy megszüntetik, vagy sokkal kisebb méretűre zsugorítják. Mindez fölidézte a kényelmetlen régi állapotokat, amikor a tér oldalában, a klinikák területére benyúló barakkokban kellett öltözködniük a szereplőknek. Már most szeptember elején eldől, hogy kerül-e külön pénz a dóm mellett a Szabadtéri fejlesztésére is. Az viszont biztos, hogy megvan a pénz a dóm felújítására, amely hamarosan el is kezdődik, ugyanis 2015 márciusára a több mint 2 milliárd forintból készen kell lennie Szeged jelképének.

Ebbe beletartozik a Dömötör-torony, ahová majd lift viszi fel a turistákat – tájékoztatott Kozma Gábor projektvezető, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektora. A dómot 1930-ban adták át. Az elmúlt 83 év nem múlt el felette károsodás nélkül. Kívülről nem látszik, de a téglaburkolat a fagytól és a forróságtól megrepedezett, s a közművek is elavultak. Az állagmegóváson kívül több ülőhelyet alakítanak ki a templomban, restaurálják a gazdagon díszített belső felületeket és az ólomüveg ablakokat, korszerűsítik a fűtést és a világítást. Az egyéni turisták ún. visual guide multimédiás rendszerrel tekinthetik meg az épületet. A toronyba vezető lifttel akadálymentes lesz a közlekedés a torony magasságának egyharmadáig. A lépcsőházban kisebb közösségi tereket alakítanak ki. Az egész altemplomot látogatótérré alakítják át a válaszfalak lebontásával, így hatalmas oszlopcsarnokos területet kapnak. A hely attól fogva alkalmas lesz koncertek, művészeti események rendezésére. A főbejárati kapu alatti teret és a szabadtéri színpad alatt lévő 600 négyzetméteres területet, ahol a nyári játékok öltözői, büféje, mosdója van – vendégfogadó térként összekötik az altemplommal. A turisták innen, az üvegfelületen keresztül tekinthetik meg a Dömötör-torony alapjait, az ország legrégebbi román kori építményét. Restaurálják a keresztelő medencét és Aba-Novák Vilmos freskóit. A felsőbb szintek egybenyitásával páratlan látvány lesz a középkori műemlék rész. Hasonló megoldás csak a visegrádi Salamon-toronyban és a Budai Vár néhány részében látható.

A kivitelezésre áprilisban írják ki a közbeszerzési pályázatot. A munkálatok az ősszel indulnak. A rektor szerint ezzel jelentősen megnő a Dóm tér és Szeged turisztikai vonzereje.

 

Olvassa el ezt is!

Ákos tarolt a SZIN-en

Ákos tarolt a SZIN-en

Nemcsak dalait, de látványos színpadi produkcióját 13.000 fős közönség tombolta végig a Szegedi Ifjúsági Napok 2. napján. Összefoglaló a második napról!
Vasárnap nyílik a művész emlékkiállítása Hódmezővásárhelyen

Vasárnap nyílik a művész emlékkiállítása Hódmezővásárhelyen

A festőművészről eddig soha nem látott film és képek. A nagy érdeklődésre számot tartó kiállítás megnyitója, augusztus 25-én, 12 órakor lesz a Tornyai-múzeumban.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.