SportA rájátszás első meccsén kikapott a Kosársuli

2023. május 6., szombat
 
A rájátszás első meccsén kikapott a Kosársuli

Május 4-én este Budapesten, a Pénzügyőr vendégeként lépett pályára a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 5-8. helyéért zajló rájátszás első körében.

 

 

 

 

 

 

A meccset a hazaiak nyerték, ám Vuk Pavlovic együttese jóformán meccsnullról kezdheti meg a jövő pénteki visszavágót.

A magyar 3x3-as válogatottal az izraeli világbajnoki kvalifikációs tornán résztvevő Kelemen, valamint az utóbbi hetekben kiváló formában lévő Pinnyey hiányában lépett pályára a Kosársuli a bajnokság egyik legkülönlegesebb helyszínének számító CAMUGO® SportLab Kosárlabda Csarnokban, ám így is jó esélyekkel: a negyeddöntős párharcban a Budafokkal szemben 3-0-s arányban alulmaradó Pénzügyőrt mindkétszer sikerült legyőzni az alapszakaszban, a februári mérkőzést ugyanebben a csarnokban 77-65-re nyerte Vuk Pavlovic csapata.

Mivel az 5-8. helyért zajló rájátszás kuparendszerben zajlik, tétje volt az első meccsnek, hiszen a pontkülönbséget viszi magával a két együttes a visszavágóra. 

Borbáth büntetőivel kezdett a Kosársuli, majd az első negyedben szinte végig fej-fej mellett, szorosan haladt a két csapat. A Kosársulitól Varga Zalán két, Bálint egy triplát süllyesztett el, míg a Pénzügyőrt Kerkai kosarai vezették az első percekben, Vuk Pavlovic pedig már a meccs elején lehetőséget adott a szombati ballagásukra készülő saját nevelésű fiataloknak is. A negyed végén a hazaiak lendültek eggyel előre Szentirmai hármasát követően, így minimálisan, de előnnyel zárták az első tíz percet (22-18).


A második negyed elején ugyan a Varga testvérek és Bálint vezetésével visszavette a vezetést a Kosársuli, a Szálas által repített Pénzügyőr 8-0-s rohamot produkált, úgy, hogy a vásárhelyiek három percig nem tudtak eredményesek lenni. Vuk Pavlovic kétszer is időt kért, majd 32-25-nél Balogh kettese törte meg a jeget (17. perc). Ennek ellenére Horváth, majd Kerkai triplájával tíz fölé növelte előnyét a Pénzügyőr (42-30), a félidőre pedig Varga Ákos és Knyur kosarának köszönhetően nyolcpontos különbséggel mentek a csapatok (42-34).


A második negyed második fele a folytatást is meghatározta, hiszen a szünet után ott folytatták a hazaiak, ahol előtte abbahagyták. Ugyan Kass triplájánál a 25. percben mínusz hatra zárkózott a Kosársuli (49-43), nemhogy nem tudott közelebb jönni a vásárhelyi csapat, újabb négyperces gólcsend következett, miközben a Pénzügyőr 6-0-s rohamot ment. Varga Zalán kettese mentette tízpontos hátrányra a harmadik negyedet, aminek következtében 55-45-ről kezdődhetett az utolsó felvonás.


Varga Ákos triplájára még volt válasza a Pénzügyőrnek, ám 60-48-ról az utolsó nyolc perc abszolút a Kosársulié volt. Varga Ákos kosarai, majd Balogh közelije után hamar visszajött hatra a csapat, Varga Zalán hármasát követően pedig akár a győzelem lehetősége is felcsillant (62-57, 34. perc). A hajrához közeledve még inkább zárkózni tudott a Kosársuli, Borbáth triplája a 37. perc végén egylabdára hozta vissza a csapatot (66-63), majd hiába lépett el innen ismét a Pénzügyőr (71-63), maradt lehetőség az utolsó két percre. Előbb Varga Ákos, majd Borbáth értékesített három büntetőt (71-69), és mivel a hazaiak rendre eredménytelenek voltak a támadásaiknál, az utolsó percben a sikerért támadott a Kosársuli. Balogh eladott labdáját nem tudta kihasználni a Pénzügyőr, Varga Ákos hat másodpercre a végétől leszedett egy védőlepattanót, így Borbáth az utolsó másodpercben a győzelemért dobta rá a triplakísérletet: a labda a gyűrűről végül kipattant, így maradt a minimális, 71-69-es Pénzügyőr-győzelem. A kétpontos különbségnek köszönhetően viszont gyakorlatilag döntetlenről jön a visszavágó.


A Kosársuliból Varga Ákos dupla-dupláig jutott (20 pont, 14 lepattanó), míg a meccs legponterősebbje Kerkai volt (21 pont). 

 

NB I/B Zöld csoport, az 5-8. helyért, első kör, odavágó:

Pénzügyőr Sportegyesület - Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 71 - 69 (22-18, 20-16, 13-11, 16-24)

Budapest, CAMUGO® SportLab Kosárlabda Csarnok. Vezette: Földesi, Kruk, Novák


Pénzügyőr: Horváth 6/3, Nemes 8, Kerkai 21/6, Kovács 5/3, Barócsi 10
Csere: Szálas 9/3, Széphelyi 6, dr. Szekeres 3/3, Szentirmai 3/3, Hajnal -, Koflanovics -, Nyikos -
Vezetőedző: Fülöp Gergő


Kosársuli: Varga Á. 20/3, Borbáth 8/3, Balogh 10, Bálint 7/3, Varga Z. 18/9
Csere: Kass 4/3, Knyur 2, Bősz -, Karsai -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

 

Fülöp Gergő: "Először is szeretnék gratulálni a csapatnak, mert amit átvettünk és megbeszéltünk a héten azt fegyelmezetten megcsinálták. Elsősorban védekezésben tudtunk kemények lenni, ami azt eredményezte, hogy gyors és lendületes támadásainkból pontokat tudtunk szerezni. Mindenképp szeretnénk ezt a lendületet tovább vinni és megnyerni a következő mérkőzést! Sok sikert kívánok a Vásárhelynek!"

Vuk Pavlovic: "Fizikális mérkőzést játszottunk, amiből sokszor a Pénzügyőr jött ki jobban. Örülök, hogy tizenkét pontos hátránynál harcoltunk tovább és egylabdás mérkőzés lett belőle. Jövő héten pénteken folytatódik a párharc, kétpontos hátrányról kezdünk, remélem, addig a hiányzóink visszatérnek és teljes kerettel tudunk játszani."

 

A visszavágó május 12-én, pénteken 18:30-tól lesz a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Két vásárhelyi tánccsapat kijutott az Európa-bajnokságra

Két vásárhelyi tánccsapat kijutott az Európa-bajnokságra

A IX. Országos Majorette Bajnokságon több dobogós helyezéssel kijutott az EB-re a Crystal Dance Club és az Emerald Dance Team.
Máyer Jenő képeslaphagyatéka a Tornyai-múzeumban

Máyer Jenő képeslaphagyatéka a Tornyai-múzeumban

A 19. század végének és a 20. század első felének Hódmezővásárhelyét ismerhetik meg az érdeklődők a képeslaphagyatékból rendezett kiállításon.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A magyar mezőgazdaság legnagyobb szakmai találkozója

A magyar mezőgazdaság legnagyobb szakmai találkozója

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra húsznál is több országból, több mint ötszáz kiállító érkezett Hódmezővásárhelyre.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.