Németh Lászlónál az orvoslás, az írás, a pedagógia sosem volt élesen elválasztható egymástól, hiszen íróként is azt tette, amit orvosként: gyógyított 113 éve, 1901 április 18-án született.
„Az életemben, hála isten, sok minden van, amire szívesen emlékszem:
a gyermekkori vakációk, a mezőszilasi, középbogárdi rokonok, a Toldy főreál s ottani barátaim, az orvoskaron eltöltött évek, mátkaságunk s fiatal házaskorunk máig sugárzó fénye, a foglalkozás lányaimmal, a Medve utcai polgáristák, hódmezővásárhelyi tanárkodásom."
1945-48-ig főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, például matematikát is tanított.
Vásárhelyi évei alatt mondta:
„Arra, hogy melyik a legszebb pálya, a diákok tanítottak meg. A legtisztább emberi kapcsolatok örömét ők kóstoltatták meg velem.”
Természetesen irigyek, s kevésbé sikeres kollégák mondták, hogy itt elfecsérli a gyermekekkel éveit. Hány regényt írhatott volna. Tessék meghallgatni Németh László elszámolását:
„Amikor tanítottam, akkor voltam életemben a legboldogabb. Egy tanár egy év alatt körülbelül 800 órát tart, minden órát 32 gyereknek. Negyven év alatt ez egymillió tanóra. Ez egy tanár élete. Egy író mondjuk életében megír 20 könyvet. Mindegyiket kiadják 5000 példányban, minden kötetet ketten elolvasnak, a könyv végigolvasható 5 óra alatt, az is egymillió óra.” (Fizikai Szemle 1994/3. 119. p.)
Németh László Nagybányán született regény- és drámaíró, tizenöt nyelven tájékozódó esszéíró és műfordító, a magyar népi írói mozgalom eszmeteremtő és mintaadó személyisége. Először 1940-ben járt vendégként – Móricz Zsigmonddal együtt – Hódmezővásárhelyen. Különösen nagy hatást tett rá a „vásárhelyi példa”: a Tanyai Tanulók Otthonának megismerése. 1945-ben a helyi református egyházközség óraadó tanárnak hívta meg az akkor megélhetés nélkül álló országos hírű írót. 1945 és 1948 között a leány- és a fiúgimnázium a kísérletező pedagógust ébreszti fel benne, de több nagy művének is ez a város volt a bölcsője. Itt fogalmazta újra Mathiász-panzió című drámáját, itt fejezte be az Iszonyt, ennek a városnak az alakjairól írta az Égető Esztert, itt születtek legjobb történelmi drámái.
Vásárhelyi évei alatt aktívan részt vett a város kulturális életében, a Tornyai Társaság munkájában, dolgozott a helyi irodalmi folyóiratokban: a Puszták Népének többek közt a Pusztuló magyarok című vígjátékát, a Délszigetnek Erzsébet-nap című drámáját adta. 1949-1954 között még mindig hónapokat töltött Hódmezővásárhelyen és késő öregkoráig honvágya volt a tanítás, a nyugalmat, menedéket adó város után. Kossuth-díjának összegét 1957-ben a Bethlen Gimnáziumnak adományozta könyvtárfejlesztésre.
