SportA Kosársuli maradt a 8. helyen

2025. február 20., csütörtök
 
A Kosársuli maradt a 8. helyen

Február 16-án este a közvetlen élmezőnyhöz tartozó Százhalombatta vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 17. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

Az ezúttal is hiányzóktól sújtott Kosársuli az első negyedben hátrányba került, amivel nem tudott mit kezdeni a mérkőzés hátralévő részében.

 

A Százhalombattát novemberben remek játékkal sikerült felülmúlni a Hódtói Sportcsarnokban, ám az utóbbi hetek alapján ezúttal egyértelműen a hazaiak számítottak esélyesnek – egyrészt a tabella 3. helyét foglalják el és harcban vannak az alapszakasz-győzelemért, másrészt eddig mindössze egy csapat, a Dunaharaszti távozott sikerrel a Pest megyei városból. A Kosársuliból ezzel szemben most is két fontos játékos hiányzott sérülés miatt: a PTE-PEAC elleni meccs előtt orrtörést szenvedő Orgona mellett a bordasérüléssel bajlódó Utasi sem állhatott Saša Vejinović rendelkezésére.

 

A két magasember hiányában Megyesi és Nagy is jelentős játékpercet kapott, és bár helytállt a csapat, reálisan nézve nem volt esélye a sikerre. Ezt leginkább az első negyed alapozta meg, hiszen a Százhalombatta három triplával és 11-2-es vezetéssel nyitott (már a 4. percben időt kellett kérnie Saša Vejinovićnak), majd ezt az előnyt Seregély két hármasának is köszönhetően tíz pont fölé növelte a játékrész végére (24-11).

 

A Kosársuli jól kezdte a második negyedet, Balogh és Borbáth kosarával visszajött nyolc pontra (24-16), ám innen egy 8-0-s rohamot produkált a Százhalombatta (32-16). Szűk húszpontos hátrányból zárkózott megint a Kosársuli, ez jó büntetőzéssel sikerült is, ám a nagyszünetre így is megmaradt tíz pont különbség (40-30).

A pihenő után ugyanúgy folytatódott a meccs, mint ahogy elkezdődött: Kovács három triplájával nem lehetett

mit kezdeni, 51-35-nél, a 24. percben kért időt ismét Saša Vejinović. A negyed második fele is Kovácsról szólt hazai részről, átlépte a húsz pontot az előnyük (61-39, 28. perc), ez pedig végleg eldöntötte az érdemi dolgokat.

 

A játékrész végén, majd a záró tíz perc elején is szépen zárkózott a Kosársuli, de a tizenöt pont környéki különbségről nem sikerült közelebb férkőzni. A 34. percben, 65-54-nél meglett volna az esély, ám az eladott labdákat és a rossz triplázást kihasználta a Százhalombatta és gazdálkodott az előnnyel. Bősz hármasa után a dupla-duplázó Kovács kosara állította be a 74-62-es végeredményt.

 

A Százhalombatta továbbra is tartja a lépést a tabella élén a Veszprémmel és a Tiszaújvárossal, míg a Kosársuli maradt a 8. helyen.

 

NB I/B Zöld csoport, 17. forduló:

Százhalombattai KSE–Vásárhelyi Kosársuli 74-62 (24-11,16-19,24-16,10-16)
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok. Vezette: Jakab, Tóth, Váczi

 

Kosársuli: Borbáth 6, Balogh 11/3, Kelemen 6, Bálint 13/3, Nagy 8
Csere: Bősz 10/6, Megyesi 8, Kruzslicz –
Vezetőedző: Saša Vejinović

 

Az U21-es csapat a bajnoki első hely szempontjából fájó vereséget szenvedett: 54-41-es félidő után 93-71-re nyert a DMTK-SzKSE. A Kosársuli így lépéshátrányba került a Győrrel és a Péccsel szemben az élmezőnyben.

Folytatás február 28-án, hazai pályán a Sopron ellen.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

A leghallgatottabb helyi rádiók Top 10-ese

A leghallgatottabb helyi rádiók Top 10-ese

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvánossá tette a megyei jogú városok helyi rádióinak napi hallgatottsági statisztikáját.
A képviselőtestület döntött az idei díjazottakról

A képviselőtestület döntött az idei díjazottakról

Idén is három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoznak március 15-én, a díszközgyűlésen.
Megnyerte Vásárhely a kastélypályázatot

Megnyerte Vásárhely a kastélypályázatot

Első körben 4 kastélyt osztottak ki, ezek egyike a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, amelyre a hódmezővásárhelyi önkormányzat pályázott.
A vásárhelyi butellák kultúrtörténetéről nyílik kiállítás

A vásárhelyi butellák kultúrtörténetéről nyílik kiállítás

Csaknem kétszáz butellát mutatnak be 1816-tól napjainkig a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum most nyíló új kiállításán.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.