GazdaságMegnyerte Vásárhely a kastélypályázatot

2025. február 14., péntek
 
Megnyerte Vásárhely a kastélypályázatot

Lázár János építési és közlekedési miniszter február 14-én este jelentette be, hogy az első körben meghirdetett 8 kastélyra 22 pályázat érkezett.

 

 

 

 

 

 

 

„Ez arról szól, hogy magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy az államtól ezeknek a kastélyoknak a működtetését, üzemeltetését és elsősorban fejlesztését átveszik, és jó gazdái lesznek az épületnek” - mondta a miniszter.

Első körben 4 kastélyt osztottak ki, ezek egyike a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, amelyre a hódmezővásárhelyi önkormányzat pályázott.

 

Lázár János Facebook videójában azt mondta: „több érdeklődő mellett a hódmezővásárhelyi önkormányzat benyújtott egy pályázatot és úgy döntöttem, hogy a pályázatot elfogadva a szabadkígyósi Wenckheim-kastélynak a jövőben a hódmezővásárhelyi önkormányzat lesz a gazdája”

 

A vásárhelyi önkormányzat még tavaly októberben heves viták közepette szavazta meg, hogy pályázatot nyújt be a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra a kormány kastély-örökbefogadási programjában. Márki-Zay Péter polgármester azzal indokolta a döntést, hogy ezzel megakadályozzák, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el, a nemzeti kincseket ugyanis köztulajdonban kell tartani. „Nem fogunk eladósodni, nem fogjuk túlvállalni magunkat, mert okosabbak vagyunk, és nem lopunk” – fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester, aki ennél jobb beruházást jelenleg nem tud elképzelni az önkormányzat számára, és gazdasági szempontból is jó döntésnek nevezte a kastély örökbe fogadását.

 

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítása 2022. március 19-én fejeződött be. Az 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült eklektikus, neoreneszánsz stílusú kastély a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram segítségével újult meg. A felújítás azonban még nem teljes.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi butellák kultúrtörténetéről nyílik kiállítás

A vásárhelyi butellák kultúrtörténetéről nyílik kiállítás

Csaknem kétszáz butellát mutatnak be 1816-tól napjainkig a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum most nyíló új kiállításán.
A képviselőtestület döntött az idei díjazottakról

A képviselőtestület döntött az idei díjazottakról

Idén is három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoznak március 15-én, a díszközgyűlésen.
Elfogadott költségvetés emelésekkel

Elfogadott költségvetés emelésekkel

Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését a közgyűlés február 6-án, 17,918 milliárd forintos főösszeggel.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.