SportA Kosársuli jó védekezései sem voltak elegendőek

2023. január 7., szombat
 
A Kosársuli jó védekezései sem voltak elegendőek

Január 7-én este a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia otthonában, a székesfehérvári MKOSZ Edzőközpontban lépett pályára a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 15. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

Vuk Pavlovic együttese a páratlan negyedekben nem bírt a hazaiakkal, és végül sima vereséget szenvedett.

A Karsait ezúttal nélkülöző Kosársuli szeptember végén könnyedén, 80-51-re verte a fehérváriakat. Azóta nagyjából hasonlóan alakult a két csapat szezonja, hiszen a kezdés előtt egyaránt öt-öt győzelemmel és hét-hét vereséggel álltak a tabellán, ráadásul a Kosársulihoz hasonlóan a DKKA is remekel hazai pályán az idényben. 

 

Utóbbit igazolva jobban kezdett a korábban az olasz válogatottnál és az euroligás Milánónál is dolgozó olasz edző, Andrea Turchetto által irányított, többnyire fehérvári akadémisták alkotta tehetséges hazai együttes, méghozzá annak a Simon Benedeknek köszönhetően, aki élete meccsét játszotta a felnőttek között: a 18 éves játékos végül 38 ponttal, 56-os VAL-értékkel (!) zárt, ezt pedig az első percekben megalapozta a pontjaival (12-4 az 5. percben). Időt kért Vuk Pavlovic, ám ez érdemben nem változtatott a játék képén: ugyan Varga Ákos kosarai tartották a csapatot, Simonhoz felzárkóztak a Somogyfoki testvérek, így az első negyedet kilencpontos vezetéssel zárták a fehérváriak (25-16).

Ugyan az eladott labdákkal és a sikertelen triplakísérletekkel nem könnyítette meg a saját dolgát a Kosársuli, még úgy is maradt esélye, hogy a második negyed elején tizenöt pontra növelte az előnyét a DKKA (Szalczgruber hármasa után 35-20 a 15. percben) - Balogh, majd Varga Zalán, Kelemen és Varga Ákos is eredményes volt, így három perc alatt visszajött mínusz hétre a csapat (38-31), a nagyszünetben pedig 40-31 volt az állás.

Ez az eredmény viszont hiába hagyta meg a lehetőségét a felzárkózásnak, a harmadik negyed első felét 11-2-re, az utolsó három percét 12-4-re nyerték meg a fehérváriak, és ezzel teljesen eldöntöttek minden kérdést. A Kosársuli támadásban és védekezésben sem tudott felpörögni olyan szintre, mint a hazaiak, akik előbb húsz, majd a meccs végéhez közeledve, az utolsó játékrészben huszonöt pontra húztak el, a hajrában pedig a harmincat is súrolta a különbség.

A 90-65-ös győzelemből oroszlánrészt vállalt Simon, míg a Kosársuli legjobbja a 26 pontig, 7 lepattanóig és 6 asszisztig jutó Varga Ákos volt. A DKKA a hatodik helyre ugrott a tabellán, míg a Kosársuli jelenleg a nyolcadik.

 

NB I/B Zöld csoport, 15. forduló:

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 90-65 (25-16,15-15,26-13,24-21)

Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont. Vezette: Gaál, Józsa, Tóth


DKKA: Bata 13/6, Simon 38/15, Molnár 13/6, Somogyfoki Sz. 9, Ujhelyi -
Cserék: Somogyfoki P. 9/3, Szalczgruber 8/6, Keller -
Vezetőedző: Andrea Turchetto


Kosársuli: Varga Á. 26/9, Borbáth 2, Kass 2, Bálint 6, Kelemen 11/3
Cserék: Balogh 8, Varga Z. 5, Knyur 3/3, Bősz 2, Pinnyey -, Megyesi -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic


Vuk Pavlovic: "Gratulálok a Dávid Kornél KA-nak! Nagyon agresszíven kezdték a mérkőzést, kellett egy kis idő, hogy felvegyük a ritmust és megtaláljuk a játékot a letámadás, csapdázás és váltások ellen. Ez sajnos tízpontos hátrányt eredményezett már az első negyedben. Nagyon jó százalékkal dobott a DKKA, sokszor a jó védekezéseink sem voltak elegendőek, nehéz helyzetekből is sok kosarat szereztek. Dolgozunk és gyakorlunk tovább, fontos mérkőzéseket fogunk játszani a közeljövőben, amiket szeretnénk megnyerni."

 

Az U20-as csapat magabiztos játékkal, Balogh, Borbáth, valamint az egyaránt dupla-duplázó Megyesi és Utasi vezetésével 79-67-re győzött, így továbbra is őrzi negyedik helyét a bajnokságban. 

 

Folytatás január 13-án, pénteken a Hódtói Sportcsarnokban a Dunaharaszti ellen.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Mivel fűtsünk?

Mivel fűtsünk?

Érdemes elgondolkodni, hogy a lakossági fűtésből származik a szennyező anyagok 80 százaléka a téli szezonban.
Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Az enyhe december ellenére ez meghűlések időszaka, amelyet egyszerűen átvészelhetünk, és ehhez nincs szükség gyógyszertári szuper porokra és erős antibiotikumokra.
2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023-ban kétszer lesz 4 napos hétvége, és négy alkalommal 3 napos pihenő, nem lesz ledolgozandó munkanap szombaton.
 

És ezt már olvasta?

Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 45. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.