Kultúra, oktatás A kereslethez igazított szakmai képzés

2013. augusztus 28., szerda
 
 A kereslethez igazított szakmai képzés

Tavaly szeptembertől indították el Hódmezővásárhelyen a fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító, gépi forgácsoló, gyakorló fodrász, hegesztő, pincér, vendéglátásszervező-vendéglős, mechatronikai technikus képzést.

 

 

A felsorolt szakmákat az első évben úgynevezett pilot programként oktatták a Corvin Mátyás Tagintézményben, a Gregus Máté Tagintézményben és a Kalmár Zsigmond Tagintézményben, hogy a tapasztalatok értékelésével kialakíthassák a végleges képzési metódust.

 

Augusztus 28-án ennek az egy éve tartó projektnek tartották a bemutatóval egybekötött záró értékelését. Ami egyúttal nyitánya is a hét képzési forma teljes bevezetésének.

A projekt a „Szakképző intézmények felkészülésének támogatása a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére” című pályázati kiíráshoz kapcsolódóan készült és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A beszédes cím azt jelenti, hogy a pályázaton nyert 48 millió forintból a rövidített képzésnek megfelelő tanmenet kidolgozását, a képzés elméleti és gyakorlati feltételeinek kialakítását, közel 50 pedagógus továbbképzését finanszírozták.

 

„Hatalmas munka van a hét szakma oktatásának bevezetése mögött: az új pedagógiai módszerek, atanmenetek, az óravázlatok kidolgozása, a szaktanárok továbbképzése, a feladatgyűjtemények összeállítása” mondta Hegedűs Zoltán a Vásárhelyi Híreknek.

A HISZK megbízott főigazgatója, a projekt szakmai vezetője szerint az elmúlt egy év a felkészülésé volt, és most szeptembertől már teljes intenzitással kezdődik a hét szakma képzése, igaz – tette hozzá – bár folyamatosak a jelentkezések, az egyes osztályok végleges létszámát csak szeptember első napjaiban tudja megmondani.

Arra a kérdésre, miért éppen ezeket a szakmákat választották, Hegedűs Zoltán elmondta, nem véletlen a hét szakma kiválasztása, vállalkozói körökkel történt egyeztetés  alapján Hódmezővásárhelyen és környékén előzetes felméréseik szerint, biztos elhelyezkedési lehetőség van. Továbbá, a Kereskedelmi és Iparkamara égisze alatt működő, Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottsággal történt egyeztetés előzte meg a hét, új típusú szakképzés teljes kialakítását, természetesen az előírás szerinti vizsgakövetelmények, szakképzési tantervi ajánlások, a  helyi tantervek, szakmai programok kidolgozását.

 

A Corvin Mátyás, a Gregus Máté és a Kalmár Zsigmond Tagintézmények 5 osztályában került bevezetésre az új típusú képzés. Az osztályokban vendéglátásszervező-vendéglős, pincér, mechatronikai technikus, gyakorló fodrász, fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító, gépi forgácsoló és hegesztő szakmát tanulják a diákok.

A szakemberek szerint a hároméves képzést és a szakvizsga megszerzését követően a Dél-alföldi régió munkaadói igényeihez igazított hét szakmát végzettek elhelyezkedése biztosnak mondható.

 

Augusztus 28-án délelőtt a Corvin Mátyás Tagintézményben pályaválasztási börze keretében látványos kiállítással, prezentációkkal mutatták be a szakmákat, majd a Városháza dísztermében koradélutánig szakmai eszmecserét tartottak.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hód Triatlonos sikerek Ábrahámhegyen

Hód Triatlonos sikerek Ábrahámhegyen

Balatonfelvidéki Triatlon Körverseny harmadik és egyben utolsó fordulójáról is érmes helyezésekkel tértek haza a hódmezővásárhelyi triatlonosok. Képekkel!
Itt van minden amit a suliról tudni kell

Itt van minden amit a suliról tudni kell

A Hódmezővásárhelyi Tankerületéhez tartozó közoktatási intézményekben közel 4200-an ülnek az iskolapadba. Részletes tanévi menetrend!
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.