Kultúra, oktatásA Kankalin és a maskarás huszárok

2015. március 2., hétfő
 

Február 28-án Családi napot rendezett a Kankalin Néptáncegyüttes a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Ezúttal a néptánctól kissé távolabbi vizekre eveztek, hiszen a gyerekeket és szüleiket ornitológiai előadás, huszárcsákó készítés várta, igaz a délelőtt zárásaként volt egy kis közös tánc is.

 

Fotók: Csuka József

 


Ez volt a négy alkalomból álló rendezvénysorozat harmadik délutánja, amit a Tornyai Városrehabilitációs program finanszírozott.

A Kankalin ugyanis azon szerencsések egyike, akik több - sikertelen - pályázó közül sikerrel vették az akadályokat, vagyis a döntnököket is megérintette a 'Maskarás huszárok' című programsorozat tervezete.

Az elnyert valamivel több 2 millió forintból a város lakossága január 31-én a Hódtói Szabadidő Központban néprajzi előadást hallgathatott, február 7- én a Kossuth téren álarcos, lovas felvonulást tartottak, március 15-én pedig - a tervezet szerint: „a Kossuth téren a lakosság bevonásával, a tanult koreográfiákat adják majd elő”.

 

Két héttel előtte, február 28-án pedig ’Madárszemű Huszárok’ címmel természetvédelmi őr ornitológiai előadást tartott. Majd kézműveskedhettek a gyerekek. Madáreledelt készíthettek különböző magvakból összegyúrt golyócskákat formázva, vagy - némileg megelőlegezve március 15-ét - huszárcsákót készíthettek. A program keretében a lányoknak különleges hajfonatokba fonták a hajukat, és aki akart annak került bele nemzetiszínű szalag is.

A Kankalin programjában korhű népi ruhákba bújhattak a szülők és a gyerekek. A végén pedig gyermek táncház volt. Somogyi, rábaközi és szatmári táncokat tanulhattak résztvevők.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

A vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

Az első tavaszi fordulóban elszenvedett hazai vereség után kizárólag a győzelem volt elfogadható eredmény a HLKC Felnőtt Női válogatottól az NBII 12. fordulójában.
Kétszer töltötte meg a Maros a Hagymaházat

Kétszer töltötte meg a Maros a Hagymaházat

Nagyszabású táncgálát rendeztek Makón szombaton és vasárnap. Tóthné Döme Mária művészeti vezető nyolc csoportot készített fel a kétnapos bemutatóra.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.