BulvárKétszer töltötte meg a Maros a Hagymaházat

2015. március 2., hétfő
 
Kétszer töltötte meg a Maros a Hagymaházat

Nagyszabású táncgálát rendezett a Maros Táncegyüttes szombaton és vasárnap Makón. A dél-alföldi mellett somogyi, bagi, rimóci, magyarpalatkai, felcsíki táncokat is bemutattak.

 

 

 

Szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a fellépők műsorát a közönség mindkét napon. Nyolc tánccsoport lépett színpadra a Hagymaházban. A népviseletbe öltözött lányok szoknyája színesen pörgött, füttyszó és ének töltötte meg a termet.

Tóthné Döme Mária művészeti vezető nyolc csoportot készített fel a kétnapos bemutatóra, amely egyben a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola I. félévi vizsgája is volt. A Maros Táncegyüttes tagjai, a Margaréta, a Kispántlika, a Boglárka, a Pipacs-Boróka, a MÖTYKE, a Gyöngyvirágok csoport tagjai álltak színpadra. A dél-alföldi mellett somogyi, bagi, rimóci, magyarpalatkai, felcsíki táncokat is bemutattak. A zenéről a Maros zenekar gondoskodott.

 

Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony köszönetét fejezte ki Tóthné Döme Mária művészeti vezetőnek és a fellépőknek a fáradhatatlan munkáért, amit nem csak a fellépések alkalmával, hanem minden nap tesznek: „Városunk önkormányzata, képviselő testülete csak köszönettel és hálával tartozik, minden művészeti csoportjának, az őket támogató szülőknek gyermekeink érzelmi intelligenciájának, művészi érzékenységének, közösségformáló tevékenységéért. Kívánom a Maros Táncegyüttes vezetőjének, Tóthné Döme Máriának, hogy leljen még sok örömet ebben a nehéz, de oly szép, nemes, lelket melengető munkában. Adja át még sok – sok makói és Makó környéki fiatalnak azt a tűzet, amit önmagában hordoz a néphagyomány szeretete által”.

 

Olvassa el ezt is!

Ébredezik az atlétikai szezon

Ébredezik az atlétikai szezon

A vásárhelyi Hódiák SE a hétvégén a budapesti Ifjúsági és Junior Fedett pályás Bajnokságon több atlétikai számban is érdekelt volt, született dobogós helyezés is.
Épül a szakrendelő

Épül a szakrendelő

Elkezdték az alapozását a vásárhelyi kórház tömbjében épülő szakrendelőnek. Ezzel talán a labor vérvétel áldatlan körülményei is megoldódnak. Látványtervvel!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...