SportA juniorok sikeres évzárója

2015. december 17., csütörtök
 
A juniorok sikeres évzárója

A HLKC Junior csapata december 12-én Nadlac-on  vett részt egy négy-csapatos tornán. A rendező C.S. Victoria Nadlac mellett C.S. Rom Sport Oradea és az Orosházi NKC II. csapata vett még részt a versenyen.

 

Fotó: Blaskovics Tibor


 

Az őszi szezonban veretlen, 100%-os mutatóval rendelkező vásárhelyi csapat számára kiváló évzárónak bizonyult a verseny, hiszen mindkét mérkőzést megnyerve az első helyen zárta a viadalt.

Az első mérkőzésen az Arad fiataljaival mérkőztek meg, akik nem tudták megnehezíteni csapat döntőbe jutását. A HLKC magabiztos és nagyarányú győzelmet aratott.

 

A másik ágon a Nagylak legyőzte az Orosháza csapatát, így a házigazdákkal kerültek össze a döntőben, akikkel ősszel Hódmezővásárhelyen már találkoztak. Akkor magabiztosan legyőzték ellenfelüket, így a papírforma most is vásárhelyi sikert ígért.


Ezúttal egy kicsit döcögősebbre sikeredett a játék a megszokottnál, a játékvezetés felfogása sem kedvezett a vásárhelyi lányoknak. Az itthon megszokott védekezésüket rendre büntetővel honorálták a “sporik”, így a hazaiak az első félidőben tartani tudták a lépést. A második félidő már simábbra sikeredett és végül 5 gólos sikert arattak.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – C.S. Rom Sport Oradea 48-18 (25-8)
HLKC: Balogh (k), Nagy (k), Klemm 3, Földesi 6, Blaskovics 5, Kandó 3, Molnár S. 1, Bálint 6, Becsei 1, Kovács 9, Balog 4, Besenyi 6, Molnár K., Mérai 5

 

Hódmezővásárhelyi LKC – C.S. Victoria Nadlac 29-24 (14-13)
HLKC: Balogh (k), Nagy (k), Klemm 5, Földesi 5, Blaskovics 8, Kandó 2, Molnár S. 1, Bálint 1, Becsei 1, Kovács, Balog, Besenyi, Molnár K., Mérai 6

 

Kis Márk edző: “Jó lezárása volt ez a torna az évnek, jót játszottunk és az eredmény sem maradt el. Az első meccs magabiztos győzelme után a döntőben is megérdemelten nyertünk. Köszönjük a meghívást vendéglátóinknak!”

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Lopásból összejött félmillió

Lopásból összejött félmillió

Az már nem fog kiderülni, hogy netán a vásárhelyi férfi fusiban egy autót akart-e összerakni, amihez már előre üzemanyagot is szerzett, egy kardán, meg négy felni mellé.
Két héttel előtte szólnak

Két héttel előtte szólnak

Vásárhelyen és környékén is belefuthatunk az új fix traffipaxokba. Hamarosan élesítik az új rendszert, amely szinte mindent tud. Megmutatjuk egy videóval!
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.