KözéletA holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

2019. január 27., vasárnap
 
A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

Évente három megemlékezést tartanak Vásárhelyen: április 16-a a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. Azokra a magyarokra emlékezünk ezen a napon, akiket a nácizmus zászlaja alatt megfosztottak jogaiktól.

 

 

 

 

A másik emléknap június 16-a, amikor 1944-ben elhurcolták a város 737 zsidó polgárát. A vásárhelyi zsinagóga órája a mai nap is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja, amikor az embereket a zsinagóga udvarára hajtották, majd június17-én terelték őket a Nagyállomásra.

A harmadik alkalom, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja, az auschwitzi haláltábor felszabadításának emléknapja, a január 27-e.

 

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

 

1940 júliusa és 1945 januárja között 1 millió 300 ezer embert, köztük 1,1 millió zsidót hurcoltak a náci világ legkiterjedtebb megsemmisítő komplexumába. Az áldozatok legnagyobb csoportja, mintegy 430 ezren 1944 nyarán érkezett Magyarországról. A nácik Auschwitz-Birkenauban mintegy 1 millió százezer embert ‑ zsidókat, lengyeleket, romákat és szovjet hadifoglyokat ‑ gyilkoltak meg. Minden harmadik áldozat magyar állampolgár volt. A front közeledtével több, mint 58 ezer foglyot hajtottak el halálmenetekben Németország irányába. 1945. január 27-én, a haláltábor felszabadításakor, a Vörös Hadsereg katonái mindössze 7500 túlélőt találtak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Krónika ecsettel

Krónika ecsettel

Január 26-án ünnepli 81. születésnapját Hézső Ferenc, Munkácsy-díjas festőművész, a hódmezővásárhelyi képzőművészeti élet egyik meghatározó egyénisége.
Tűzifa csalás vásárhelyi károsultakkal

Tűzifa csalás vásárhelyi károsultakkal

Szinte minden évben történik csalás tűzifával. Most egy 2017-es, sok károsultat érintő ügyben emelt vádat kilenc személy ellen a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.