KözéletA Hit Gyülekezete húsz évre megkapta a Korzó Mozi épületét

2012. április 10., kedd
 
A Hit Gyülekezete húsz évre megkapta a Korzó Mozi épületét

Búzás Zoltán: egy félreértés miatt hitték azt, hogy a miénk lett  99 évre a Korzó Mozi, miközben a Roma Pasztoráció közössége a Szántó Kovács János utcai egykori anyaotthont kapta meg ennyi időre.

 

 

 

 

 

Megírtuk, a Hódmezővásárhelyi Közgyűlés 2011. május 23-i keltezésű határozatában döntött úgy, hogy a gyülekezet rendelkezésére bocsátja az egykori Korzó Mozit. Az épület ekkor már 7 éve gazdátlanul, üresen állt. Több helyen tetőbeázások okozta vizes falak, beszakadt mennyezet, penészes székek, málladozó falak jellemezték az épületet. A hódmezővásárhelyi gyülekezeti tagok önkéntes munkájával és adományaival néhány hónap alatt teljesen felújították az épület belső terét, az irodákat és a mellékhelyiségeket. Az egyik leglátványosabb változáson a nézőtér ment át: a penészfoltokat a székekről eltüntették, a málló falakat újravakolták és festették, a fűtésrendszert kijavították; volt ahol a padló is megújult.

 

Nyáron járt volna le a használati szerződés, ezért a legutóbbi közgyűlésen, április 5-én, a vásárhelyi Hit Gyülekezete kérte, hogy 20 évre bérbe vehesse az épületet. Ezzel nyugvópontra kerülne az egykori Korzó Mozi sorsa is, hiszen a folyamatos állagmegóvás mellett vállalták, hogy még az idén felújítják a homlokzatot is. Az előterjesztés szerint havonta 10 ezer forintot kellett volna fizetniük, azonban Lázár János polgármester javasolta, mivel a város támogatja a felekezeteket, csak jelképes, 1 forintos bérleti díjat kérjenek. Azt is kiemelte, a gyülekezet saját pénzén újította fel az önkormányzat tulajdonát. A képviselők végül 3 nem szavazat mellett elfogadták az 1 forintos díjat.

 

Búzás Zoltán a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, hogy néhány héten belül elkészítik a terveket és már a nyár közepén megkezdik a homlokzat felújítását. Annak az elképzelésnek a megoldását is kidolgozzák, hogy bárki számára rendszeres filmvetítések legyenek.

Megkérdeztük, mi lehetett az oka, hogy a városban az a hír terjedt el, hogy már tavaly 99 évre megkapták az épületet? Búzás Zoltán elmondta, a hír igaz, csak éppen nem róluk szól, hanem a városban körülbelül 6 éve működő Roma Pasztorációról. A Szántó Kovács János utcai egykori anyaotthont vették birokba, ott alakították ki a közösségi helységeiket. Az épületet a város aztán 99 évre valóban használatba adta nekik. Mint Búzás Zoltán hozzátette, onnan is lehetett a félreértés, hogy előfordultak olyan rendezvények, amelyeket közösen szerveztek.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Felújította új otthonát a vásárhelyi Hit Gyülekezete - Fotókkal!

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.