SportA harmadik győzelem a tét

2017. november 10., péntek
 
A harmadik győzelem a tét

A Győr lesz a Vásárhelyi Kosársuli ellenfele a szombat 18:30-kor kezdődő bajnokin a Hódtói Sportcsarnokban. Utasi Gábor fiai szeretnék megszerezni idei harmadik győzelmüket az összecsapáson.

 

 

 

 

Igencsak össze kell kapnia magát a Vásárhelyi Kosársulinak, ha teljesíteni akarja a szezon előtt kitűzött célt, mely szerint a legjobb 8 között végeznének a bajnokságban. Utasi Gábor fiai egyelőre ettől még messze vannak, de szombaton, a 18:30-kor kezdődő bajnokin újabb lépést tehetnek az elit csoport felsőháza felé, ha megverik a Győrt a Hódtói Sportcsarnokban.

A győriek egyelőre pozitív mérleggel állnak a tabella 7. helyén(4-3). Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartozhatnának a kiírás szűkebb elitjéhez az átalakítás után igencsak erőssé vált 14 csapatos elit B csoportban. Eddig a Nyíregyháza, az Oroszlány és az előző két együttesnél azért néhány árnyalattal gyengébbnek mondható Pécs állta útjukat. Az összecsúszott mezőnyben nem könnyű idegenben diadalmaskodni, ezt mutatta a Baranya megyeiek elleni fiaskó is. A Békés, az MTK, a Honvéd és a Nagykőrös viszont lógó orral hagyta el a pályát a duntántúliak elleni derbit követően. Az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC keretéből eddig Gáll, Nárai, Ruják és Csaba szerezte a pontok nagy részét, így szombaton is ők vihetik majd a prímet. Már amennyiben a Kosársuli játékosai hagyják nekik.

 

A találkozó előtt a szegedi kosaras dinasztia, a Molnár család legfiatalabb tagjával, a tavasszal a kék-sárgákhoz érkezett Molnár Bencével beszélgettünk.

 

- A tavalyi szezonban csatlakoztál a csapathoz, és már tavasszal is látszott, hogy egyre jobban felveszed a ritmust. Ebben a szezonban pedig a korábbinál is nagyobb szerepet kapsz. Hogyan látod mennyi van még benned, hová tudsz még fejlődni?

- Egy kisebb kihagyás után, a tavalyi szezon második felében jöttem Vásárhelyre, ami jó döntésnek bizonyult. Sok játékost ismertem a keretből, és rögtön kiderült, hogy remek társaságról van szó, így könnyű volt felvenni a ritmust. Az idei szezonra a szakmai stábnak már volt ideje megismerni, tudják, hogy mik az erősségeim, így egyre több bizalmat kapok, amivel igyekszem is élni. Úgy érzem sok van még bennem és a csapatban is. Próbáljuk kihozni magunkból a maximumot az igencsak megerősödött és átalakított bajnokságban.

 

- A sportágat olvasni tudók már tavasszal is láthatták, hogy igencsak jó szemed van a pályán, ráadásul elég fürgén mozogsz, de mi az, amin még szeretnél javítani?

- 24 évesen úgy érzem, még a játék minden elemében kell és tudok is fejlődni. Ehhez pedig minden szempontból jó helyen vagyok, mivel akkor tud egy játékos fejlődni, ha lehetőséget kap a pályán, és erre nem is lehet panaszom.

 

- Ebben az idényben a korábbiaknál sokkal erősebb mezőny jött össze, igencsak kiegyenlítettek az erőviszonyok. Egyelőre 2-5-ös mutatóval álltok a tabellán. Mi jelenti a legnagyobb kihívást a csapatnak?

- Igen tavaly sikerült kiharcolnunk, hogy a B csoport kiemelt bajnokságában játszhassunk, így idén jóval erősebb a mezőny. A 2-5-ös mérleg kicsit csalóka lehet, mert nehéz volt a sorsolásunk. Az első négy meccsből hármat idegenben játszottunk, igy nehezen indult a szezon, hazai pályán viszont két győzelem mellett a bajnokesélyes Oroszlányt is megszorongattuk. A legnagyobb kihívás, hogy a hazai formánkat idegenben is át tudjuk menteni es tudjunk vendégként is meccseket nyerni.

 

- A hétvégén a Győr érkezik Vásárhelyre. Hogyan készültök a meccsre?

-A Győr erős csapat, több volt A csoportos játékossal, de hazai pályán leginkább a saját játékunkkal kell törődnünk, keményen es fegyelmezetten akarunk játszani. Természetesen itthon mindenképp nyerni szeretnénk, az előző szezonban a rájátszásban is összekerültünk a Győrrel igy tudjuk ki mire képes náluk. Tapasztalt kulcsembereik vannak, ha őket sikerül megfognunk és a saját játékunkat játszani, az győzelmet érhet szombat este.

 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Élhető, biztonságos és igazságos ország ígéretével

Élhető, biztonságos és igazságos ország ígéretével

Újabb programpontokat ismertetett a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje november 9-én Vásárhelyen. Lobbiznak a kishomokiak tram train állomásáért is.
Még tizenkét év adósság

Még tizenkét év adósság

Mindszenttel és Székkutassal közösen 2029-ig éves bontásban Hódmezővásárhelynek törleszteni kell a több mint 4 milliárd forintot és kamatait.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.