Kék hírekA gyorsaság életet mentett

2014. szeptember 16., kedd
 
A gyorsaság életet mentett

Ma reggel öngyilkosságot kísérelt meg egy 40 éves hódmezővásárhelyi férfi. Életét a gyors és szakszerű beavatkozás mentette meg. Jelenleg a kórház intenzív osztályán ápolják, állapota stabil.

 

 

 


Hogy a férfi életben van, elsősorban két vásárhelyi rendőrnek - Majzik Attilának és Solti Balázsnak köszönhető, akik a helyszínre érve hozzákezdtek a szakszerű újraélesztéshez. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon a Vásárhelyi Híreknek elmondták, éppen a Németh László Gimnázium és Általános Iskola előtt az iskolakezdés idején járőröztek, amikor érkezett a bejelentés, hogy a Tabánban az egyik házban valószínű öngyilkosság történt.

 

Mint mondták 3-4 perc alatt értek a megadott helyszínre, ahol a családi ház udvarára bejutva azt látták, hogy a garázsban egy eszméletlen férfi ül egy széken, mindkét csuklóján lecsupaszított elektromos hosszabbítóval, amelynek a másik vége a konnektorba volt dugva. A csatlakozó kihúzása után a két főtörzsőrmester a férfit a földre lefektetve szakszerű újraélesztésbe kezdett, miközben mentőt hívtak.

„Nem telhetett el 5 perc sem, de nekem félórának tűnt, amikor megérkeztek a mentők. Teljesen leizzadtam” - mondta Majzik Attila.

A férfit a sikeres újraélesztés és állapotának stabilizálása után kórházba szállították, jelenleg az intenzív osztályon ápolják. Hogy életben maradt, a két rendőr határozott hozzáállásának köszönhető. Rádi Norbert a vásárhelyi rendőrkapitány a sajtó képviselői előtt ma délután ezt köszönte meg Majzik Attilának és Solti Balázsnak.

 

Rádi Norbert a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, ha ilyen jellegű telefonhívás érkezik akár az Rendőrkapitányságra, akár a 112-re, nincs lehetőség mérlegelni, hogy adott esetben valós-e az életveszély. Ebben a konkrét esetben, mint mondta, a férfi lánya telefonált kora reggel, azzal, hogy édesapja elbúcsúzott tőle telefonon, ezért aggodalmában felhívta a rendőrséget. A gyors és határozott segítség életet mentett.       

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Miniszteri biztossá nevezték ki dr. Grezsa Istvánt

Miniszteri biztossá nevezték ki dr. Grezsa Istvánt

A Kárpát-medencei kormánytámogatások felügyelete mellett a kulturális és a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálást és támogatását  végzi.
A vásárhelyi tűzoltók is mentenek

A vásárhelyi tűzoltók is mentenek

Szükség van a vásárhelyi tűzoltóegységek munkájára is, ugyanis harminc ingatlant veszélyeztet a hétvégén lehullott, nagy mennyiségű eső miatt kialakult belvíz.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.