Kultúra, oktatásA Gregus Máté középiskola régi tablói digitalizálva

2011. január 26., szerda
 

Ennek a nagyszerű vállalkozásnak százak, ezrek örülnek majd. Rég elfelejtett osztálytársak, barátok láthatják viszont egymást a képeken.

 

 

 

 

 

(Cikkünk megjelenése után 3 évvel, 2014 májusában elhunyt Szilágyi László)

 

Ez is az egyik célja Szilágyi Lászlónak (56), aki úgy döntött rendbe hozza, feldolgozza és digitalizálja a Gregus Máté Mezőgazdasági középiskola valamennyi fellelhető tablóját. Az iskolában 1978-tól 2009-ig testnevelést és földrajzot tanító pedagógus az után határozta el a tablók megmentését, miután az iskolai összevonások miatt, a Gregus Máté Szakközépiskola az Andrássy úti épületéből a Kaszap utcai, volt Kossuth Zsuzsanna iskolába költözött. A régi épület kiürítésekor a tablókat leszedték a falakról és egy részük az új tanintézménybe, egy részük pedig raktárba került. Sajnos, mint a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a gondatlan szállítás következtében több nagy tabló megsérült, de van olyan is amelynek eltört az üvege. Szerencsére, hosszú évtizedek szokása, hogy a nagytablóról kis kép is készült, így a sérült fotókat ezek segítségével lehet kipótolni, majd digitalizálni. Mint elmondta, mindig az egyik legnehezebb feladat, egy-egy úgynevezett kistablónak a megszerzése. Szilágyi László, aki egyébként a Mezőgazdasági Kar kollégiumának igazgatói tisztségét tölti be, közel két éve vállalkozott a tablók összegyűjtésére, javítására. Ennek a nagyszerű vállalkozásnak százak, ezrek örülnek majd. Rég elfelejtett „mezgés” osztálytársak, barátok láthatják viszont egymást a számítógép monitorán. Ahogy Szilágyi László fogalmaz, annak idején meghatározó volt fiatalok életében ez az iskola. Többször előfordult, hogy az alma materben töltött évekre emlékező ma már idős régi diákok keresik a tablókat, de csak egy lezárt épületet találnak. Munkájának eredményét hamarosan az interneten is közzé teszi, sőt a Németh László Városi Könyvtár is érdeklődik a gyűjtemény iránt. Befejezésül elmondta, a tablók folyamatos feldolgozásának lendületet adhat, hogy 2011-ben van az iskola névadójának Gregus Máté születésének 150 éves évfordulója. 

 

Olvassa el kapcsolódó cikkünket is:

Netre kerülnek a Vásárhelyen végzettek tablói

 

Olvassa el ezt is!

Szabó (Nikolin) Évára emlékezünk

Szabó (Nikolin) Évára emlékezünk

Mindenki ismerte a hangját ebben az országban. Mindig tudta úgy fordítani a szót, hogy a feloldás, a harmónia az öröm felé menjen, az élet felé, afelé, ahogy érdemes.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.