KözéletA csúcskategóriás harcjárművek vezetőit oktatják Vásárhelyen

2024. január 31., szerda
 
A csúcskategóriás harcjárművek vezetőit oktatják Vásárhelyen

Megkezdődött a Lynx gyalogsági harcjárművet vezető személyek szakkiképzése Hódmezővásárhelyen, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál.

 

 

 


 

A honvédség „Embert a vasra!” szlogennel szólította meg a fiatalokat tavaly nyár vége felé. A kampány során a csúcskategóriás Lynx gyalogsági harcjárművek leendő személyzetét keresték. Olyan sokan jelentkeztek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett programot kétnapossá kellett bontani. 

 

A felvételt nyertek számára a napokban új fázisba érkezett a felkészülés. Hódmezővásárhelyen a Hiúzok vezetői képzésén a harcjárművel kapcsolatos technikai ismereteket, karbantartási feladatokat, illetve a jármű vezetését sajátítják el. Az első három hétben az elméleti ismereteken van a hangsúly: a kiképzők a frissen tanultakat azonnal átültetik a gyakorlatba, ami azt jelenti, hogy az aktuális tananyagot a harcjárművön élőben is szemléltetik.

Az újfajta oktatási módszerhez német oktató tableteket használnak, amelyek egy igen magas színvonalú és szemléletes oktatási lehetőséget biztosítanak. A szoftverek segítségével szemléletesebbé és interaktívabbá tehető a kiképzés. Az oktatási ciklus utolsó két hetében a résztvevők terepen is megtanulják a harcjárművet vezetni.

 
 
Forrás: MH
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Száz éve hunyt el Szeremlei Sámuel

Száz éve hunyt el Szeremlei Sámuel

A vásárhelyi ó- és újtemplomi egyházközséggel, illetve a város levéltárával és múzeumával közös rendezvénysorozatot szerveznek idén.
Ezüstérmesek lettek a vásárhelyi junior tőrözői

Ezüstérmesek lettek a vásárhelyi junior tőrözői

A Csomorkány SE junior női tőrözői a dobogó második fokára állhattak a Budapesten rendezett Junior Országos Bajnokságon.
Védekezésben jól működtek, támadásban pedig hozták az extrát

Védekezésben jól működtek, támadásban pedig hozták az extrát

Nagy győzelmet aratott péntek este a Vásárhelyi Kosársuli a Hódtói Sportcsarnokban, így megérkezett a felsőházi rájátszást érő helyek kapujába.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.