Kultúra, oktatásA Bölcsészfeszt kiemelt vendége volt Tornyai János Múzeum

2019. május 8., szerda
 
A Bölcsészfeszt kiemelt vendége volt Tornyai  János Múzeum

A Hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum tevékenységét ismerhették meg a Bölcsészfeszt 2 programsorozat részvevői. Majus 6-án délután a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán átadták a Nagy sömmi címmel Tornyai János munkásságához kapcsolt irodalmi és művészeti pályázat díjait, s a közgyűjtemény kiadványai közül kettőt az érdeklődők részletesen is megismerhettek.

 

 

 

 

 

A kar Folyosógalériáján Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója az összegyűlteket köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a közgyűjtemény régész, történész, néprajzkutatói és közművelődési szakemberei, valamint a szegedi kar oktatói és hallgatói között régóta meglévő kapcsolatot foglalta hivatalos formába a két intézmény között az év elején létrejött együttműködési megállapodás, amely keretében most a múzeumot ismerhetik meg az egyetemi kar hallgatói.

 

A rendezvényhez kapcsolódva hirdetett képzőművészeti és irodalmi pályázatot a Tornyai János Múzeum a százötven éve született névadó által használt kifejezést, „Nagy sömmi”-t címül választva, s a beérkezett képzőművészeti alkotásokat a kar Folyosógalériájának falain mutatják be a számos kötettel együtt, amelyet a vásárhelyi múzeum és az Emlékpont az elmúlt három évben jelentetett meg. A szeptemberig látható tárlatot Sándor Klára, a bölcsészkar dékánhelyettese ajánlotta az egyetemisták figyelmébe, reményét fejezve ki, hogy a vásárhelyi múzeummal meglévő tartalmas kapcsolat további közös munkában, kutatásban és kiadványok együttes létrehozásában nyer folytatást.

 

Versekkel, szépprózával, tanulmánnyal, továbbá képző- és fotóművészeti alkotásokat neveztek az indulók a Tornyai János Múzeum pályázatára, amelyeket a múzeum és a kar munkatársaiból álló zsűri értékelt. Irodalmi kategóriában díjat nyert Balogh Gyula, Vajsenbek Péter és Varga Réka, míg a kategória különdíját Friss Jánosnak ítélte a grémium. Képzőművészeti kategóriában díjazásban részesült Görbe Anita és Varga András, míg Dömötör Mihály pályaművét különdíjjal jutalmazta a zsűri.

 

A délután további részében a kar Randóti nevét viselő kávézójában a Tornyai János Múzeum két kiadványát A tündérmeséktől a marxizmusig címmel, a szerzőkkel beszélgetve mutatta be Miklós Péter múzeumigazgató. Az Endre Béla festőművész munkásságát összefoglaló album szerzője, az alkotó vásárhelyi gyűjteményes kiállításának kurátora, Nátyi Róbert művészettörténész, főiskolai do­cens leszögezte: a világot járt Endre Béla bár témaválasztásában az alföldi festészet elemeit használta, de művészete jóval több a boglyák, tanyák és gémeskutak ábrázolásánál. Modernitása pedig – ellentétben a kubizmussal és a dadaizmussal – nem a téma megválasztásban nyilvánul meg, hanem a festői eszközök és az ecsetkezelés alkalmazásában.

 

Az Emlékpont könyvek sorozatban Hódmezővásárhely politikai élete 1944-1950 között címmel megjelent kötetében Bencsik Péter egyetemi adjunktus, történész a koalíciós időszakot nemcsak a helyi levéltár forrásait vizsgálva elemezte, de vizsgálta több fővárosi intézmény mellett az Állambiztonsági Szolgáltatok Történeti Levéltárának dokumentumait is, s így lehetősége nyílt megfigyelni, hogy a Vásárhelyen a vizsgált időszakban gyakorta megtörtént tüntetések, tömeggyűlések és felvonulások hogyan jelentek meg a megfigyelési és ügynöki jelentésekben. A kötet – az Emlékpont valamennyi kiadványával együtt – ingyenesen letölthető az emlekpont.hu honlap „Kiadványaink” menüpontjából.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Tapintható kiállítás Vásárhelyen

Tapintható kiállítás Vásárhelyen

Egyik legfontosabb érzékszervükre ezúttal nem hagyatkozhatnak a kiállítás látogatói, hiszen csak bekötött szemmel léphetnek be a különleges alkotásokat rejtő terembe.
Életét áldozta Vásárhely és a vidék vívósportjáért

Életét áldozta Vásárhely és a vidék vívósportjáért

Belovai Péter honvéd vívómesternek állítottak emléket a Vívócentrum falán. Így nem csak József Attila emlékét őrzi az épület, hanem egy olyan sportolóét is.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.