Félperces A bárányhimlő ellen is legyen kötelező az oltás

2017. január 17., kedd
 
 A bárányhimlő ellen is legyen kötelező az oltás

A  Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) üdvözli Hódmezővásárhely kezdeményezését arról, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége a bárányhimlő elleni oltás felvételét kérje a kormánytól a kötelező védőoltási rendbe. 

 

 

 

 

Póta György, a HGYE elnöke az egyesület közleményében kifejtette, a magas esetszám miatt népegészségügyi hozadéka lenne, ha az országban minden kisgyerek a közösségbe kerülés előtt megkaphatná a bárányhimlő elleni oltást. Megjegyezte, a hasonló betegségek, mint a rózsahimlő, a mumpsz és a kanyaró elleni védőoltás már több mint 25 éve része a kötelező oltási rendnek.

Tavaly több mint 36 ezer bárányhimlős megbetegedést jelentettek országosan, azokban a városokban azonban jelentősen csökkent a bárányhimlős megbetegedések száma, ahol az önkormányzat úgy döntött: a város finanszírozza a védőoltást a helyi gyerekek számára. Költséghatékonysági elemzések szerint, ha a vakcina bekerülne a nemzeti védőoltási rendbe, évi 1,5 milliárd forint lenne megtakarítható.  

Hódmezővásárhelyen, ahol mintegy ezer gyermeket oltottak be, a 2013-ban még 300 megbetegedést okozó fertőzés esetszáma tavaly 41-re esett vissza. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pénztárcát érintő változások

Pénztárcát érintő változások

Vásárhelyen is több ezren lehetnek azok, akik távol dolgoznak. Őket kedvezően érinti az új rendelet. Viszont a diákmunkások mostantól rosszabbul járnak.

Eladták az Invitelt - Lendületet kaphat a fejlesztés?

Eladták az Invitelt - Lendületet kaphat a fejlesztés?

Hódmezővásárhely és a járás szinte valamennyi településének egyik legjelentősebb telefon, televízió, internet szolgáltatója az Invitel.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.