SportA bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli

2018. május 18., péntek
 
A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli

Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette a bajnokságban.

 

 

 

 

 

 

A kék-sárgák tehát két győztes mérkőzéssel zárták az egyébként nem túl fényes 2017-18-as idényt, így a következő évadot az NBI B Zöld Csoportjában kezdhetik meg.

 

Múlt szombathoz hasonlóan ezúttal is ragyogóan kezdett a Kosársuli. A hazaiak sokáig tapadtak ellenfeleikre, de a negyed végén csak kapkodták a fejüket, nem sikerült magukra találniuk, így rögtön 9 pontos hátrányba kerültek. A játékrész végén Béres és Varga villant meg, nehéz helyzetbe hozva ezzel riválisaikat.

 

A következő 10 perc viszont már a Győré volt. Leginkább Puszta volt foghatatlan, aki az egész meccsen 30 pontot hintett. A másik oldalon a Vas-Béres-Szabó trió nyújtott a megszokottnál combosabb produkciót. Nem csak nekik ment jól, hiszen társaik is elég pontosan tüzeltek: az egész meccsen 50 százalék fölött dobott a Vásárhely. A nagyszünetre mindezek ellenére a dunántúliak feljebb zárkóztak. (48-52)

 

A harmadik periódusban fej-fej mellett haladtak a gárdák, így az utolsó felvonásra maradt a döntés. Ebben a szakaszban a Kosársulinak állt a mérkőzés, az előnyt egy percre ugyan kiengedték a kezükből Czuprák László fiai, ám ekkor beindult a már korábban említett vendégtrió, és behúzták a győzelmet, ami a bajnokság 13. helyének megszerzéséhez épp elegendő volt.

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Vásárhelyi Kosársuli 84-96 (22-31, 26-21, 18-19, 18-25)

 

NBI B csoport, rájátszás a 13. helyért, vezette: Szalai Zsolt, Magyari Tibor és Földesi Ádám.

Győr, Széchenyi István Egyetemi Csarnok, 170 néző.

Győr: PUSZTA 30/6, Gáll 3/3, Nagy 5, Domsitz 10, NÁRAI 14/3.
Csere: Mándity -, Varga -, Csaba 6, Geiger 11, Horváth -, Kámán 5.
Edző: Csaplár-Nagy Ervin

 

Kosársuli: SZABÓ 21/12, Bálint 5/3, BÉRES 19/3, VAS 21/9, Gajic 11/3.
Csere: KUN 9/9, Molnár 5/3, Horvát -, Varga 5/3
Edző: Czuprák László

Czuprák László: ”Felszabadult játékkal, végig vezetve tudtunk győzni, és megszerezni a 13. helyet. A csapatból mindenki jól játszott, aki lehetőséget kapott. Ráadásul most a dobásaink is igen csak pontosak voltak. A fiatalok sem okoztak csalódást, közülük például Kun Gergő a lehető legjobb pillanatokban dobott három triplát.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Ballagtak a jövő mezőgazdászai

Ballagtak a jövő mezőgazdászai

A Mezőgazdasági Kar ballagási ünnepségére szülők, hozzátartozók, férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót.
Úszni tudnak, megegyezni nem

Úszni tudnak, megegyezni nem

Lemondott a  Hód-Úszó SE elnöke, és elnöksége. Ennek hírére Kenéz László a HSÚVC elnöke nyílt levélben fordult a sportolókhoz, illetve a közvéleményhez.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.