Félperces95 éves Mimi néni

2020. január 3., péntek
 
95 éves Mimi néni

Dr. Csánki Lászlónét köszöntötte 95. születésnapja alkalmából dr. Kis Andrea alpolgármester.

 

 

 

 

 

 

Mimi nénit a mai napig nagyon érdekli Hódmezővásárhely történelme, elképesztően sok emlékét szívesen megosztja.

 

Csánky Lászlóné Makó Emília, a Szent Domonkos rendi és a Római Katolikus Népiskola, a Szentkirályi, a Csicsatéri és a Kútvölgyparti Iskola, valamint a Szent István utcai, a Petőfi utcai és a Kiss Lajos Általános Iskola egykori oktatója volt, tanítványai a mai napig rendszeresen felkeresik.

 

Szigorú, de igazságos és következetes tanító volt. 50 éves pedagógusi pályafutást tudhat maga mögött, van olyan család Vásárhelyen, amelynek 3 generációját is tanította. Igazgatóhelyettesként is dolgozott 15 évig egy olyan igazgató mellett, aki valaha az ő tanítványa volt. Nyugdíjas korában is sokáig tanított még.

Két gyermeke van, öt unokája és hat dédunokája.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megtartani és megerősíteni

Megtartani és megerősíteni

Jelentős változást hozhat az új esztendő a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola életében.
A Holtág szerelmese

A Holtág szerelmese

Varga András vásárhelyi fotós évtizedek óta szenvedélyesen megörökíti a Tisza, a Mártélyi Holtág évszakait, ezúttal a téli pihenőjében is varázslatos tájat. Képekkel!
Hahó én is itt vagyok!

Hahó én is itt vagyok!

Jó volt a Vásárhelyi Hírek jóslata, arról, hogy lesz január elsején Vásárhelynek újszülött babája. A polgármester már fel is köszöntötte az édesanyát.
Bessenyei az örök szerelem

Bessenyei az örök szerelem

Éppen 16 éve hunyt el. Özvegye vehemensen védi és ápolja emlékét. Idén még a nevét viselő díj névhasználatát is visszavonta. Házasságai felemásan sikerültek.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.