Közélet800 éve alapították a Domonkos-szerzetesrendet

2016. október 8., szombat
 
800 éve alapították a Domonkos-szerzetesrendet

A Domonkos-szerzetesrend alapításának nyolcszázadik évfordulója alkalmából kezdődött ünnepségsorozat október 6-án Kőszegen.

 

 

 

 

Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek által fenntartott általános iskola, gimnázium és kollégium dísztermében Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár nyitotta meg a Domonkos-napok rendezvénysorozatát és a "Nyolcszáz éves a Domonkos-rend Magyarországon című kiállítást.

A Domonkos-rend az egyik legrégebbi alapítású szerzetesrend, amelynek férfi és női ága ma is jelen van Magyarországon.

Szent Domonkos személyes példamutatásával vissza kívánt térni a krisztusi szegénységhez, az evangélium tanításához, ezért hozta létre kolduló és prédikáló szerzetesrendjét, amelynek működéséhez 1216-ban kapta meg a pápai engedélyt.

Feladatul azonban az eretnekség elleni küzdelmet kapta, a magukat kataroknak, tisztáknak nevező szekta tagjainak visszatérítését kellett elvégeznie, amit nem elsősorban erővel próbált meg, hanem vitával, rábeszéléssel. 

Sokan hibásan a Domonkosokhoz kötik az inkvizíció vezetését, pedig azt a pápa éppen a világi hatalom túlkapásainak kivizsgálására kezdeményezte és később használták ki azt elsősorban spanyol uralkodók - felhasználva egyházi személyeket is - saját érdekeik érvényesítésére

 

A Domonkos-rend már nagyon korán megjelent Magyarországon, domonkos-rendi apáca volt Árpád-házi Szent Margit és a magyarság után keleten kutató Juliánusz barát.

A rendszerváltás után a Domonkos-rend is újjáéledt, virágzik, rendházuk van Szombathelyen,  Budakeszin és Hódmezővásárhelyen

 

A 35 magyarországi domonkos rendi nővér közül 2005-től öten éltek a Rózsafüzér Királynője ház szerzeteseként a hódmezővásárhelyi Károlyi-házban. Néhány éve a Szent István Templom plébániájába költöztek.

 

Kapcsolódó cikkünk - videóval:

 

Cukiságkampányban a vásárhelyi Ármella nővér

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok Őszi Fesztiválja - Változatos programok Csongrád megyében

Múzeumok Őszi Fesztiválja - Változatos programok Csongrád megyében

Sok érdekes program közül lehet választani. Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeum is alkotó napra várja a családokat.
Ilyen hybrid szerelvény száguldozhat majd

Ilyen hybrid szerelvény száguldozhat majd

Már tavaly téma volt, hogy a képen látható Stadler Rail hybrid tram-train lehet a „befutó” a Vásárhely-Szeged vonalon. A 37 méter hosszú szerelvény maximális sebessége 100 km/óra.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.