Sport7 vásárhelyi arany az év egyik legrangosabb senior úszóversenyén

2016. április 14., csütörtök
 
7 vásárhelyi arany az év egyik legrangosabb senior úszóversenyén

Április 8-án és vasárnapig tartott a „Duna Kupa" Nemzetközi Szenior Úszó Egyesületek Kupája és V. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság, amelynek Kecskemét adott otthont.

 

 

A képen középen Nagy Enikő

 

 

Második alkalommal rendezték meg a Szenior Úszó Egyesületek csapatversenyét, valamint az MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyt Magyarország 2016. évi Fedett Pályás Szenior Úszóbajnoki címeinek és helyezéseinek eldöntése. Felkészülési és szintidő úszási lehetőség biztosítottak a rendezvényen a 2016. évi LEN Masters Európa-bajnokságra, valamint felmérik a teljesítményeket, az egyesületi, illetve korosztályos rangsor megállapítására. 

Szlovák, ukrán, lengyel versenyzők mellett a magyarok is nagy létszámban reprezentálták az összesen 45 résztvevő egyesületet. A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club három versenyzővel vett részt és 7 arany-, és 4 ezüstérmet hoztak el Kecskemétről.

 

A vásárhelyi egyesület legsikeresebb sportolója Nagy Enikő volt, aki a három versenynap alatt nyolc számban indult és hét számban lett helyezett. Ebből öt aranyérem, 50 m. mellen, 100 m. mellen, 200 m. mellen, 200 m. vegyesen és 50 m. háton.

Ezüst érmet szerzett 50 m. pillén és 100 m. háton.

Tóth László 800 m. gyorson és 100 m. háton ezüstérmet szerzett, Sallai Ágnes pedig 50 m. pillangon és 50 m. háton lett aranyérmes.

 

Az utóbbi hetekben a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club utánpótlás versenyzői is szép eredményeket könyvelhettek el.

Szatmári Máté az országos diákolimpiát megnyerte 50 méter mellen, Gajda Dalma pedig városi csúcsot úszott 100 és 200 méter mellen.

Az április 11-12-13-án Vásárhelyen rendezett IV. Hátgerinc Kupán is remek eredményeket értek el. A versenyen 21 sportoló vett részt, szinte kivétel nélkül egyéni csúcsokat úszva értékes helyezéseket értek el, annak ellenére, hogy sokan nem a fő számaikban indultak.

A Hátgerinc Kupán Résztvevő 21 ifjú sportoló: Kürtösi Zalán, Kardos Marcell, Szatmári Máté, Vörös Nándor, Kis Noel, Márki Szabolcs, Dezső Dorina, Vajnai Kincső, Solymosi Gábor, Vörös Nándor, Aszalai Enikő, Márki Zalán, Süli Ákos, Gajda Dalma, Papp Vivien, Kiss Katalin, Forján Anna, Bán Balázs, Gojdár Sándor, Dohányos Annamária, Stefula Emma.

 

Edzők: Bán Sándor, Paku Zoltán, Molnár Ernő és Sibalin Dávid.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a rájátszás

Kezdődik a rájátszás

A megszokottól eltérően pénteken este játszik meccset a Vásárhelyi Kosársuli a Hódtói Sportcsarnokban. A már-már mumusnak számító Bonyhádot fogadják. Vas Péter interjú! 
Képzeletbeli utazás a történelemkutatás senkiföldjére

Képzeletbeli utazás a történelemkutatás senkiföldjére

Egy igen izgalmas, látványos - a néprajz, a történelem iránt érdeklődők, és nem utolsósorban a vásárhelyi lokálpatrióták számára - kihagyhatatlan előadás lesz.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.